Az OTP halványabban szerepelt, de Csányi Sándor saját cége megszázszorozta profitját

Voltak cégek, amelyek jobban megszenvedték a járvány első évét, voltak, amelyek kevésbé – és voltak az „egyenlőbbek”. HVG TOP 50.

Az OTP halványabban szerepelt, de Csányi Sándor saját cége megszázszorozta profitját
A HVG TOP 50 többi rangsora

- Rekordzuhanással szenvedte meg a Covidot a Mol, a Samsungot semmi sem állíthatta meg

- A magyar Samsung külföldön is villog, a járványév legnagyobb vesztese a Wizz Air

A HVG minden évben elkészíti az előző év legnagyobb magyarországi vállalatainak toplistáit. Öt szempont alapján rangsoroljuk a cégeket: az árbevétel, a külföldi árbevétel és az alkalmazottak száma szerinti legnagyobbak után most a 2020-as évet a legnagyobb nyereséggel záró, valamint a legnagyobb saját tőkéjű cégek toplistáját közöljük.

Az eredményrangsorban, ahogy egy évvel korábban is, az idén is az OTP Bank áll az élen, de az előző évinél 163 milliárd forinttal szerényebb nyereséggel. A csökkenésből a bankcsoport szinte minden tagja kivette a részét, a legnagyobb kivétel az egyik legkisebb leány, a moldovai Mobiasbanca, amely éppen a járványévben tudta megduplázni a nyereségét.