Nincs csodafegyvere a Fidesznek Márki-Zay ellen, noha a gyurcsányozás lejárt lemeznek tűnik
A Fidesz képtelen változtatni a hétvégén csúcsra járatott, Gyurcsány Ferencre felépített kampányán, hiába semmi köze a DK elnökéhez Márki-Zay Péternek, akit még Orbán Viktor is jobboldalinak tart.
Mégsem a korábbi migránsozós, sorosozós tematikát szervesen folytató, az európai mainstream értékekkel szembemenő melegellenes kultúrharc lesz a Fidesz választási kampányának fő üzenete. Legalábbis ez derült ki Orbán Viktor október 23-ai beszédéből, melyben alig ejtett szót „az agresszív LMBTQ-propaganda” megállításáról és a tervezett népszavazásról. Helyette szinte kizárólag Gyurcsány Ferenc és a vele egybemosott ellenzék bűneiről, az ő – és velük természetesen „Gyuri bácsi”, azaz Soros György – hatalomra jutásának veszélyeiről beszélt. Orbán valószínűleg nem találta elég erős kampányfogásnak a melegellenes hangulat szítását. Ez jó hír, hiszen ezek szerint a Fidesz mérései azt mutatják, hogy a magyar társadalom ezúttal nem nyitott annyira a kirekesztő összeesküvés-elméletekre, mint a bevándorlási krízis idején. Igaz, akkor Orbán valós problémára tudott rámutatni, és sokszor hatékonyabban reagált, mint a nyugat-európai politikusok.
Ezúttal azonban elképzelhető, hogy elszámította magát. Már az ellenzéki előválasztás során is lehetett látni, hogy a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! „petíció” pultjainál alig lézengenek az emberek, hiába mondott hivatalosan az előválasztási részvételhez hasonlóan nagy számot a párt, ez teljességgel ellenőrizhetetlen, és eléggé valószínűtlen adat.