Van olyan koronavírusos gyerek, akit lélegeztetni kell a Heim Pál kórházban

1 perc

2021.12.12. 07:49

A gyerekek összességében könnyebben átvészelik a súlyosabb kórformákat is, mint a felnőttek.

Jelenleg is van olyan koronavírusos beteg a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézményben, akit lélegeztetni kell – mondta a Spirit FM műsorában Mészner Zsófia főorvos, a kórház módszertani igazgatója.

Az interjúban, amelyet a Telex szemlézett, az orvos arról is beszélt: a gyerekeknél ugyan ritkábban jelentkeznek súlyos tünetek, de ha van hatékony védőoltás, akkor nekik is emberi joguk, hogy ne kelljen átesniük a betegségen, ha el is kerülhetik azt.

Mészner hozzátette: a világon már több mint hatmilliárd oltást beadtak, így lehet tudni, hogy nem kell félni tőle, ráadásul a gyerekek oltását már számos országban elkezdték korábban. Nagyjából olyan oltási reakcióra lehet számítani, mint egy átlagos szezonális influenzaoltásnál – mondta, és megjegyezte: a vakcinára való túlérzékenység rendkívül ritka. A gyerekeknek csak akkor nem javasolják az oltást, ha három-hat hónapon belül igazoltan koronavírusosak voltak.

Az orvos a Covid-osztályon szerzett tapasztalatairól elmondta, ők eddig még a sokszervi elégtelenségben szenvedő gyerekeket is haza tudták adni, és abban bíznak, hogy a hosszútávú követéssel sem fognak találni bennük semmi bajt, tehát a gyerekek összességében könnyebben átvészelik a súlyosabb kórformákat is, mint a felnőttek.

Az 5-11 évesek oltása december 15-én kezdődik, erről bővebben itt írtunk.