Majtényi László: Gyorsan belebukna Márki-Zay, ha feles többséggel nekimenne az Alaptörvénynek

Hiába értenek vele egyet sokan, bemondásra nem lehet eltávolítani Polt Péter legfőbb ügyészt vagy az alkotmánybírókat – mondja a hvg360-nak Majtényi László alkotmányjogász, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője. Márki-Zay Péter eltökéltnek tűnik, ám ebben Majtényi nem bátorságot lát, hanem önbizalomhiányt. Elmondta azt is, mivel kezdhetne az új Országgyűlés.

  • Windisch Judit Windisch Judit
Majtényi László: Gyorsan belebukna Márki-Zay, ha feles többséggel nekimenne az Alaptörvénynek

Azzal a diagnózissal teljesen egyetértek, hogy a magyar állam nem tekinthető jogállamnak, a levont radikális következtetéseket viszont kifejezetten életveszélyesnek tartom, a fele blöff

– mondta a hvg360-nak Majtényi László alkotmányjogász, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke azzal kapcsolatban, hogy választási győzelem esetén Márki-Zay Péter feltett szándéka – vagy legalábbis ígérete –, hogy egyszerű többséggel is hozzányúl az Alaptörvényhez, illetve a Fidesz kizárólagos hatalombirtoklását szolgáló kétharmados törvényekhez.

Magáévá tette ugyanis azokat az alkotmányjogászi véleményeket, miszerint az Alaptörvény tiltja a kizárólagos hatalomra törekvést (amit a Fidesz megvalósított), és ez kellő jogalapot ad a cselekvésre.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.