Megvizsgálták 24 ember agyát, és furcsa kettősség derült ki az ábrándozásról
Akkor is komolyan dolgozik az agyunk, ha csak úgy ábrándozunk – erősítettek meg és egészítettek ki korábbi eredményeket a pennsylvaniai kutatók.
Akkor is komolyan dolgozik az agyunk, ha csak úgy ábrándozunk – erősítettek meg és egészítettek ki korábbi eredményeket a pennsylvaniai kutatók.
Miért erősödik a szélsőjobb világszerte? Putyin nem is olyan erős, mint sokan hiszik? Megoldja-e a migrációs válságot Európában Aszad bukása? Miért okoz fejtörést Trumpnak, ami Szíriában történik? Hogyan viseli Oroszország, hogy Európa nagy része már nem vesz tőle gázt? Témák a nemzetközi sajtóból.
Környezetbarát módon meg lehetne fogni, sőt nagyobb léptékben áramtermelésre is lehetne használni az emberi testből szabadba jutó és ott normál esetben elillanó hőt.
Messzire került a Budapesti Értéktőzsde a rendszerváltás utáni álomtól: túlkoncentrált és alulértékelt lett, s egyre kevésbé tekinthetjük az észszerű, átlátható tőkeallokáció terepének.
2025 elején közel hetven új nyilvános EV-töltőt adnak át Magyarországon, ebből több mint félszáz uniós forrásból létesül, miután lejár az EU-s töltőtelepítési pályázatok első körének teljesítési határideje. Majd pár hónapra rá már a második körben vállalt töltőket kell üzembe helyezni. Összesen öt kör van, 2026 végéig tartó átadásokkal. Közben mozgásban van a magyar pályázat is, ami 2028-as átadásokkal folytathatja a megkezdett utat, ez a projekt a vidéki vakfoltokra telepítene töltőket, egyelőre harmincöt településre, de a pályázat kiírói végül több mint 100 helyszínnel számolnak.
„A finnek is türkök, csak tiszta lappal indultak” – jegyzi meg KAP, ugyanis a humoristák éppen a miniszterelnök keleti barátkozásáról beszélgetnek. Szóba kerül, hogy milyen egy ökodiktátor, aki politikai ellenfelét komposztálja. Megtudhatjuk, milyen illusztris társaságban tölti az idejét a Türk Tanácsban Orbán Viktor. Még az is felmerül, hogy akkora volt mindig a barátság, hogy talán Mohácsnál nem is védekeztünk. Végül az is kiderül, mi köze van Ceglédi Zoltánnak a türkökhöz.