Kinyomtattak egy steaket, ráadásul wagyuhúst
Az Oszakai Egyetem tudósai szarvasmarhákból izolált őssejtek segítségével nyomtattak steaket.
Az Oszakai Egyetem tudósai szarvasmarhákból izolált őssejtek segítségével nyomtattak steaket.
Csapdába kerültek Orbánék Rogán Antal amerikai szankcionálása miatt, vagy ez újabb lehetőség a magyar miniszterelnöknek, hogy bizonyítsa jó viszonyát Donald Trumppal? Az biztos, hogy a propaganda- és titokminiszter szankcionálásának jóval súlyosabb következménye is lehet, mint első látásra tűnt.
A rendszerváltás a műkereskedelemben is új korszak hajnalát jelentette; 1989-től kezdve sorban jelentek meg – csaknem kizárólag a fővárosra, Budapestre koncentrálva – a magántulajdonú kereskedelmi galériák és aukciósházak, amivel egycsapásra megszűnt a szcéna korábbi állami tulajdonú cégeinek monopolhelyzete. A sort 1989-ben a Knoll Galéria Budapest nyitotta, melyet egy ismert bécsi kortárs galerista, Hans Knoll alapított és működtet azóta is sikeresen a Liszt Ferenc téren. A galéria most volt 35 éves – ebből az alkalomból beszélgettünk Hans Knollal és a budapesti galériát 2003 óta vezető Pilinger Erzsébettel.
Minél inkább elszigetelődik Magyarország, Kína és Oroszország annál inkább ki tudja használni a gyengeségét – írja Slawomir Sierakowski.
A szabad választások, a szabad közéleti, társadalmi tevékenység, a szólásszabadság kora számunkra rövidesen, még a 2026-ban esedékes választások előtt véget érhet, írja szerzőnk, hozzátéve, mindez nem bizonyosság, de hogy ebből az eshetőségből milyen eséllyel lesz valóság, nem független attól, hogy mit teszünk, amit és amíg még tehetünk. Vélemény.
Izrael hosszabb katonai berendezkedésre készül a Gázai övezetben, hogy esélye se legyen az újraszerveződésre a Hamásznak, amelynek a szövetségesei is elfogytak.
Orbán Viktor kiadta a jelszót, megint nem leszünk „migránsország”, ennek jegyében január elsejétől kevesebb vendégmunkás jöhet, és a küldő országok körét is korlátozzák. Egy Nógrád megyei vendégmunkásszállón jártunk, ahol a filippínó családapák már csomagolnak. Bármennyire is igyekeztek az elmúlt években beolvadni a közösségbe, a legtöbbjüknek haza kell térni.