Hogyan élhetünk teljes életet?

Ha beírjuk bármelyik internetes keresőbe a „boldogság titka” kifejezést, egy pillanat alatt több ezer találatot kapunk. Elég csak néhányat átböngésznünk ahhoz, hogy lássuk, ahány boldogságfogalom, annyi boldogságrecept. Van olyan oldal, ahol a pozitív pszichológia eredményeiről kaphatunk megbízható információkat, egy másikon bölcs idézeteket találunk, s akad nem egy, ahol önjelölt guruk kínálják szolgáltatásaikat, s ígérik, hogy (természetesen a megfelelő díjazás ellenében, akár online is) megosztják velünk a titkot, amelyet azután tíz-tizenkét lépésben mi is megvalósíthatunk.

Olyan oldalakat is találunk, amelyek szerint a boldogság „kellékei” a szeretet, a bölcsesség, az empátia, az öröm vagy éppen a motiváltság, s vég nélkül sorolhatnánk. Megint mások pedig azt ajánlják, írjunk – ma oly divatos – bakancslistát, s mire kipipáltuk az összes tételt, biztosan elmondhatjuk, elértük a vágyott boldogságot. Nem csoda, ha a kíváncsi olvasó a keresés végén tanácstalannak érzi magát.

Mi az a boldogság?

Igény van tehát a jobb életre, a boldogságra, kérdés azonban, mit értünk e fogalmak alatt, és hogyan, milyen módszerrel próbáljuk elérni a célt. A különböző internetes oldalak és szolgáltatások mellett reneszánszukat élik az önsegítő szándékú könyvek is, amelyek közül nem egy igazán jó minőségű, szakmailag megalapozott.

Mégis sokszor előfordul, hogy az olvasó nem kevés csalódással, de még több önváddal és lelkiismeret-furdalással teszi le az ilyen (egyébként segítő szándékkal írt) műveket. Hiszen kínálja a módszert, amely kivitelezhető. Végig is csináltam, és mégsem érzem, hogy elégedettebb, boldogabb lennék, nem látok változást a kapcsolataimban, a problémáim is ugyanazok. Akkor biztosan bennem van a hiba…

Mégis, azt hiszem, nem vagyok túl optimista, ha úgy gondolom, a jelenség mögött az áll, hogy napjainkban egyre többen érzik, a mindennapi rutinon, a munkán, a pénzkeresésen, az anyagi javak biztosításán túl van valami más, ami szükséges ahhoz, hogy – ha „boldogan” nem is, de – elégedetten élhessünk. Az elmúlt másfél-két év történései, a pandémiás időszak, s a bizonytalanság sokakat ráébresztettek arra, hogy mindannyiunknak szükségünk van egy biztos pontra, egy védőhálóra, amely megtart a nehéz helyzetekben. S talán egyre többen vannak, akik átfogalmazták magukban, amit korábban az értékekről és a boldogságról gondoltak.

A kapcsolatok ereje

HVG Könyvek

A terápiás munkám során szerzett tapasztalataim, az olvasóimtól és az előadásaim hallgatóitól kapott kérdések, e-mailek és levelek is megerősítik, hogy egyre többen vannak azok, akik belülről fakadó bölcsességgel érzik, hogy a biztos pont, a védőháló közelebb van, mint gondolnánk: önmagunkban és kapcsolatainkban.

Ám azt is tudom, hogy sokszor sajnos önmagunkat sem ismerjük, s kapcsolatainkat sem becsüljük meg eléggé. Jellemzően mindig többek, jobbak, szebbek, gazdagabbak, elismertebbek szeretnénk lenni, mint amilyenek éppen vagyunk, a mércét mások elvárásaihoz vagy a média által sugallt tökéletességképhez állítva be. Kapcsolataink létezését pedig magától értetődőnek, adottnak vesszük, s sokszor csak egy-egy szerettünk, barátunk elvesztése nyitja rá a szemünket arra, milyen kincsekkel körülvéve élünk.

Előfordul az is, hogy fel- és elismerjük ugyan, mi van a birtokunkban, ám úgy gondoljuk, kapcsolataink (és bennük mi magunk) nem jobbíthatók, nem fejleszthetők. Vagy azért, mert – tévesen, de érthető módon, elkerülendő az őszinte szembenézést és a fájó érzéseket – tökéletesnek, vagy éppen ellenkezőleg, javíthatatlanul rossznak ítéljük azokat. S a fogyasztói társadalom szokásainak megfelelően a csere mint megoldás bármikor a rendelkezésünkre áll. Holott nem is tévedhetnénk nagyobbat.

Meggyőződésem, hogy az életünk során összegyűjthető legnagyobb értékeink a kapcsolataink. A vágy, hogy közösséghez, valakihez, valakikhez tartozzunk, hogy mások elfogadjanak és szeressenek, génjeinkben kódolt, ösztönös késztetés. Olyan alapvető szükséglet, amelyet tárgyakkal, anyagiakkal, szórakozással, pótszerekkel nem elégíthetünk ki.

Egyedül önmagunk és az emberi kapcsolataink (legyenek bár születésünktől adottak, mint például kapcsolatunk a szüleinkkel, családunkkal vagy testvéreinkkel, vagy olyanok, amelyeket magunk választunk és alakítunk életünk során, mint a baráti és párkapcsolataink) megismerésével, értékelésével és fejlesztésével élhetünk teljes életet.

A teljes élet – a tévhittel ellentétben – nem jelent egyben problémamentes életet, folytonos elégedettséget és állandó örömérzést. Jelenti viszont azt, hogy tudjuk, kik vagyunk, mik az értékeink, céljaink, és kik azok, akikre életünk során számíthatunk. Hiszem, hogy ez a tudás nyújt igazi biztonságot a mindennapokban.

A fenti cikk L. Stipkovits Erika Mi, együtt című könyvének szerkesztett részlete. Kötetében az ismert szakpszichológus, pszichoterapeuta ezúttal az olvasói, kliensei és hallgatói által feltett kérdésekre válaszol a korábbi köteteiből vett idézetek segítségével. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.