Igencsak sűrű lesz az idei év a Hold környékén, mutatjuk a 2022-es űrmenetrendet
Belehúznak a nagyhatalmak, kezdődik a helyezkedés a Holdon. Ez technikailag már lehetséges, politikailag pedig vonzó. Rengeteg start várható az idén.
Hamarosan szükség lehet a Föld és a Hold közötti pályarendőrségre, és ez nem költői túlzás: az amerikai légierőnél már készülnek a Cislunar Highway Patrol System tervei (ciszlunáris, szó szerint Holdon inneni térként a Föld és a Hold közötti területet szokás emlegetni). Annyi bizonyos, hogy a forgalom az idén látványosan megugrik. Az USA űrhajót is, sok ország – köztük néhány újonc – legalább műholdakat és holdjárókat indít a Föld kísérőjéhez.
Az érdeklődés az utóbbi években, némi szünet után élénkült meg. A hidegháború idején politikai és haditechnikai fegyvertény volt, hogy az amerikaiak elsőként és mindmáig egyetlenként küldtek embereket a Holdra 1969 és 1972 között. És bár szép dolog a tudomány, a drága Hold-expedíciók mostani fellendülésének nyilván köze van ahhoz is, hogy világszerte megint nagyon helyezkednek az igazi és a majdnem nagyhatalmak.