Alaposan újratervezte a NASA az embert újból a Holdra juttatni hivatott Artemis-programot. A változásokat szinte felsorolni is nehéz, de a legfontosabb talán az, hogy az Artemis III küldetés mégsem visz embert a Holdra 2027-ben, szemben a legutóbbi tervekkel. És ez csak egy módosítás a sok közül, amelyeket Jared Isaacman NASA-igazgató közölt.
A soron következő Artemis II-küldetés, melyet legutóbb épp a napokban halasztottak, legkorábban áprilisban startolhat. A tíznapos misszió során Hold körüli pályára áll az Orion űrhajó, de leszállni nem fog. Nem is tudna, mert az ehhez szükséges holdkomp – a SpaceX Starship – még nem áll készen.
Az Artemis III céljai változtak a legjobban: nemhogy holdra szállás nem lesz, de el sem indul az űrhajó az égi kísérőnk felé. Helyette alacsony Föld körüli pályára áll az Orion űrhajó, hogy dokkolási tesztet hajtson végre a Starshippel. Ez valamikor 2027 közepén történhet meg.
https://hvg.hu/tudomany/20260227_nasa-nemzetkozi-urallomas-iss-evakualas-oka-mike-fincke
Az első holdi landolás az Artemis IV keretein belül várható, valamikor 2028-ban. A tervek azonban még változhatnak, akár többször is – az extra lépések pedig azt a célt szolgálják, hogy a NASA újabb tapasztalatokat szerezzen az eszközökkel, mielőtt megkísérelné a holdra szállást – hangsúlyozza a The Guardian.
Ami pedig a továbbiakat illeti, az Artemis V már 2028-ban elindulna, majd ezt követően évi egy holdra szállást hajtana végre a NASA.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Ember a Holdon
1969. július 20-án az amerikai Apollo-program legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin "Buzz" Aldrin elsőként lépett a Holdra. Fél évszázad elteltével újra kiújult a verseny a Hold meghódításáért, de ezúttal már nagyobb a tét. Cikksorozatunkban áttekintjük a Hold-kutatás 50 éves történelmét és felvázoljuk az égitest kolonizálásának lehetséges forgatókönyveit.