Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Kérem Önt, Elnök úr, hogy álljon meg, amíg nem késő! Ne engedje ki a palackból a korlátlan hatalom szellemét, amely több mint hetven éven át pusztította országunkat. Nem fog tudni megbirkózni vele. El fogja pusztítani az országot is és Önt is.
Ezt a kérést (könyörgést?) Borisz Berezovszkij még 2000 szeptemberében fogalmazta meg az akkor még a tulajdonában lévő Kommerszant című lapban egy nyílt levélben. A királycsináló Berezovszkij, akinek nem elhanyagolható szerepe volt abban, hogy Putyint elnökké emelte a rendszer, bő két évtizeddel ezelőtt még csak az ORT tévécsatorna sorsa miatt aggódott a levelében.
A mondatai azonban 22 évvel később kísértetiesen rezonálnak a valóságra.
A fenti idézet Mihail Zigar egyébként 2015-ös Putyin metamorfózisa című könyvében olvasható, amelyben a szerző a Kremlt működtető gépezetet darabjaira szedve még arról írt, hogy Putyin valójában nem egy ember, hanem egy hatalmas kollektív elme: „Több tucat, sőt több száz ember találja ki nap mint nap, hogy milyen döntéseket kell hoznia Vlagyimir Putyinnak. Maga Vlagyimir Putyin szüntelenül azt találgatja, hogy milyen döntéseket kell meghoznia annak érdekében, hogy népszerű legyen, megértse és elfogadja őt a hatalmas, kollektív Putyin.”
