"Forradalmat nem kapni pénzért" - üzeni a Pussy Riot alapítója
Nagy a tét, félő, hogy az emberiség elpusztítja önmagát és a bolygót. Ezért aztán olyan gondolkodásmódra van szükség, amely túllép a jelenlegi határokon - írta Nadja Tolokonnikova Lázadj! című, 2018-ban megjelent könyvében. Az alábbiakban ebből a könyvből közlünk egy szerkesztett részletet.
Nekem fizikai fájdalmat okoz látni azt a gyűlölet-, hazugság- és képmutatás-áradatot, amit ma politikának hívnak. Ma már normális, hogy a politikusok csalnak, hazudnak és nem transzparensek. Nincs ezzel gond, csak nem szabad lebukni. Sok esetben azonban már az sem érdekli őket, hogy lebuknak-e. Belefáradtam a „duplagondolba”.
Kisebb csoda kellene ahhoz, hogy kiszabaduljunk ebből a helyzetből. Csodák szerencsére léteznek; velem is történt már néhány. Ilyen csoda például a feltétlen szeretet, a szolidaritás, vagy a közös, bátor fellépés.
Csodák mindig épp a megfelelő pillanatban történnek, és azokkal, akik gyermeki hittel hisznek abban, hogy az igazság végül legyőzi az álságot. Azokkal, akik hisznek a kölcsönös segítségnyújtásban és az ajándékgazdasággal összhangban élik az életüket. Forradalmat nem kapni pénzért, a forradalomért önmagadat kell odaadni.
Minden korrupt hatalmi struktúra hazugságokra épül. Václav Havel szavaival élve: „Ezért csak addig válik be, amíg az ember hajlandó hazugságban élni.” Ez pedig döntés kérdése, és ezt a döntést mindenkinek meg kell hoznia: ne éljünk hazugságban!
Nadja Tolokonnikova |
1989-ben született Oroszországban, Norilszkban. Művész, politikai aktivista, feminista, „ördögi zseni”, a Pussy Riot punk-rock együttes alapító tagja és frontembere. Az együttes az autoriter rezsim ellen emeli fel hangját, polgárpukkasztó, látványos fellépéseivel igyekszik felhívni a figyelmet a korrupcióra és a jogellenességre. A Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott Putyin-ellenes flashmobjuk után az együttes tagjait még a helyszínen letartóztatták, majd huliganizmus és vallási gyűlölet szításának vádjával két év börtönbüntetésre ítélték. A hír bejárta a világsajtót, több lap címoldalára és ezzel egyben a nemzetközi figyelem középpontjába is kerültek. |
Szeretnék átadni néhány gondolatot, amelyeket politikai célú művészi megmozdulásaimból tanultam (vagy nem tanultam) meg.
Megtanultam: alkalmazni a zen, az akaraterő, a nyugalom és a kitartás egy sajátos kombinációját
A harcművészek pontosan ismerik ennek az elixírnek az erejét. Aki harcol, annak nem szabad a félelem vagy a harag csapdájába esnie, a rejtőzködés és menekülés útjára lépnie. A harcos legyen olyan a ringben, mint egy nyugodt sakkjátékos. Az eszével győzzön.
Megtanultam: megbékélni azzal, hogy mások haragszanak rám
Elképzelhetetlenül sok embert irritálok. Amikor házról házra jársz, és arra kéred az embereket, hogy tartsanak veled, néhány embertől megkapod majd, hogy baszódjál meg. Nincs ezzel semmi baj. Menj, és baszódjál meg – az segít ellazulni, összeszedni a gondolataidat, és erőt ad a folytatáshoz.
Megtanultam: hálásnak lenni, és kigyomlálni magamból az élettel és a körülöttem élőkkel szemben támasztott mohó elvárásaimat
Az önkéntesekkel végzett közös munka segít kialakítani egy rendkívül hasznos hozzáállást: ne várd, hogy bárki is szívességet tegyen neked vagy az ügynek, amit képviselsz. Így, ha mégis tesznek, őszintén tudsz örülni neki.
Megtanultam: teljes egészében átadni magam az akciónak
Azok, akik kezében hatalom van, és ezt a hatalmat arra használják, hogy velünk kiszúrjanak: figyelnek minket és fikarcnyit sem hátrálnak, ha nem vagyunk kitartóak.
Megtanultam: hogy nem szégyellem azt, aki vagyok
Ha komolyan érdekelne, mit gondolnak rólam mások, akkor soha semmit sem értem volna el. Ma azt mondják rád, hogy nyughatatlan, hisztérikus picsa vagy. Holnap meg ott virítasz egy drága női magazin címlapján és azt írják: „Leszámolt a test és a szexualitás démonaival”. Aztán már azt is tudod, hogy mindkettő egyformán butaság.
Csak csináld, amit csinálsz, és a világ majd megváltoztatja a véleményét rólad! Ha te nem vagy büszke arra, aki vagy, akkor senki sem lesz büszke rád.
Megtanultam: nem esek bele annak a csapdájába, hogy elhinném, senkit nem érdekel, amit csinálok
Nem tudod egyedül megoldani a világ összes problémáját. Amit aktivistaként teszel, az különleges és fontos része egy mindenre kiterjedő láncreakciónak, következésképp rád is szükség van. Avagy: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!
Megtanultam: ellenállni a politikai agymosásnak
Szakértők, gazdasági magazinok, agytrösztök, elit egyetemek, parlamenti képviselők, Putyin – ők mind át akarják mosni az agyunkat, megpróbálják manipulálni a gondolkodásunkat és el akarják hitetni velünk, hogy tévedünk. Azt akarják, hogy úgy érezzük, nem vagyunk elég képzettek és tájékozottak ahhoz, hogy önálló véleményt alkossunk, és annak megfelelően cselekedjünk. De ki ismeri jobban az emberek életminőségét, mint maguk az emberek?
Megtanultam: hülyének lenni
A politizálásnak „semmi értelme, úgysem lehet a politikát megváltoztatni”, szól a régi nóta. De én hülye vagyok, ezért csinálom tovább.
Mindegy, mely formáját választjuk a polgári engedetlenségnek – gyülekezés, térfoglalás, festés, zenélés vagy lopás, esetleg állatok kiszabadítása az állatkertből –, a lényeg, hogy csináljuk, és tépjük cafatokra az engedelmesség nehéz leplét. A kiszolgáltatottaknak igenis van hatalma.
A fenti cikk Nadja Tolokonnikova Lázadj! című könyvének szerkesztett részlete. Megváltoztathatja-e egy ember rendkívüli elszántsága az autokrata rezsimet? Megőrizhető-e az önbecsülésünk egy börtönben? Tolokonnikova szerint függetlenül és szabadon élni csak döntés kérdése. Könyvét itt rendelheti meg kedvezménnyel.