Az én hetem: Krusovszky Dénes: "A mariupoli szülészet megvan, miniszter úr?!"

Nem is a kútpánik miatt indultam el este tankolni, egyszerűen csak nagyon fogytán volt már a benzin a kocsiban, viszont tudtam, hogy a másnap kora reggeli rohanásban az utántöltésre aligha lesz idő, szóval jobb lesz ezt még előbb elintézni. Aztán beragadtam egy uszkve harminc autóból álló benzinkúti torlódásba.

Nem mind a harminc kocsi az én soromban állt, szépen le voltak osztva a hat kút között, de még így is hatásos látványt nyújtott az unottan pöfögő kocsik tömege. Szegény kutasok a fejüket vakarták, már csak fél óra volt zárásig, de nyilvánvalónak tűnt, hogy itt nem lesz 10-kor fájront.

Hiába győzködték a sofőröket, hogy nem kell aggódniuk, lesz holnap is benzin, láthatóan ennek kevés hitele akadt a hallgatóságban. Meg hát aki már bent állt a sorban, hiába is gondolta volna meg magát.

Előttem egy középkorú úr töltötte meg éppen a Trabantja tankját. Trabant?

Mikor láttam utoljára? És miért örülök meg mindig, ha felbukkan egy a látóteremben? Ebben például sportkormány volt, szóval nem viccelt a tulaj, amit aztán az is bizonyított, hogy a kocsi feltöltése után a csomagtartóban álló marmonkannáknak is nekiesett. Inkább szórakoztatott a látvány, mintsem dühített volna, nem siettem sehova. Hiába is siettem volna.

Ha belegondolok, hogy ugyanezen az éjszakán alighanem elszállt felettünk egy szovjet drón is, totálissá válik az időzavar. Szovjet drón fölöttem, Trabant előttem. De bennem mi?