Tokió Vice – 2. rész: Csak egy jakuza megy így állásinterjúra
8 perc
2022.09.05. 17:30
A Tokió Vice – Egy újságíró a japán maffia hálójában című könyv nyomán készült HBO Max-sorozatból is ismerős lehet Jake Adelstein, a fiatal amerikai újságíró története. A szerző Japán egyik legnagyobb napilapjánál kap tudósítói állást. Munkája során az átlagemberek elől elzárt helyekre is eljut, és rádöbben, hogy az udvarias, modern és csillogó Tokió álarca mögött kegyetlen világ lappang. Egyre jobban belekeveredik ebbe a közegbe, és olyan információkhoz jut, amelyek szerettei és a saját életét is veszélybe sodorják. Adelstein az oknyomozó újságírás legjobb hagyományait krimiszerű izgalommal, fekete humorral és öniróniával ötvözi. A HVG Könyvek által kiadott regény több részletét is közöljük sorozatunkban.
1992. július 12-e fordulópont volt japán karrieremben. Az egész napot a telefonhoz tapadva töltöttem, lábamat a hűtőszekrénybe lógattam, hátha enyhít valamennyit a nyári forróságban. A Jomiuri Sinbuntól, japán legrangosabb napilapjától vártam telefonhívást. Vagy felvesznek riporternek, vagy munkanélküli maradok. Hosszú este volt, tetőpontja azoknak az eseményeknek, amelyek immár egy éve zajlottak.
Nem sokkal korábban a jövőm még cseppet sem aggasztott. A Sophia Egyetem hallgatója voltam Tokió központjában, összehasonlító irodalomtudományt tanultam, és közben az egyetemi lapnál dolgoztam.
Szereztem munkatapasztalatot, de ez nem segített abban, hogy karriert kezdjek: angolórákat adtam, mellette pedig egész jó jövedelemre tettem szert azzal, hogy kungfu-oktatófilmeket fordítottam angolról japánra. Ha hozzászámolom, hogy néhanapján jól szituált japán háziasszonyoknak adtam svédmasszázst jó pénzért, a napi költségeimet fedezni tudtam, de – ami a tandíjat illeti – továbbra is függtem a szüleim támogatásától.
Fogalmam sem volt, mivel akarok foglalkozni. A legtöbb évfolyamtársam már akkor munkaajánlatokat kapott, amikor még le sem diplomázott – ezt a gyakorlatot Japánban naiteinek hívják, és bár nem túl etikus, igen elterjedt. Én is kaptam egy ajánlatot a Sony Computer Entertainmenttől, de csak akkor élhettem volna a lehetőséggel, ha még egy évet az egyetemen maradok. Nem mondhatnám, hogy álmaim állása volt, de mégiscsak a Sony.