Tokió Vice – 7. rész: A japán szexipar mocska
9 perc
2022.09.24. 17:00
A Tokió Vice – Egy újságíró a japán maffia hálójában című könyv nyomán készült HBO Max-sorozatból is ismerős lehet Jake Adelstein, a fiatal amerikai újságíró története. A szerző Japán egyik legnagyobb napilapjánál kap tudósítói állást. Munkája során az átlagemberek elől elzárt helyekre is eljut, és rádöbben, hogy az udvarias, modern és csillogó Tokió álarca mögött kegyetlen világ lappang. Egyre jobban belekeveredik ebbe a közegbe, és olyan információkhoz jut, amelyek szerettei és a saját életét is veszélybe sodorják. Adelstein az oknyomozó újságírás legjobb hagyományait krimiszerű izgalommal, fekete humorral és öniróniával ötvözi. A HVG Könyvek által kiadott regény több részletét is közöljük sorozatunkban.
Azt hiszem, akkor kezdtem belefáradni az újságírás rutinjába, amikor megismerkedtem a japán szexipar mocskával. De hogy tényleg kiégtem, azt csak akkor éreztem, amikor már túl késő volt.
Az ember előbb-utóbb érzéketlenné válik, ha sokáig dolgozik bűnügyi újságíróként. Ebben nincsen semmi meglepő. Nem lehet minden család fájdalmában osztozni, és nem gyászolhatunk minden áldozatot, mert akkor pillanatok alatt megőrülnénk. Idővel minden rutinná válik: a gyilkosság, a gyújtogatás, a fegyveres rablás és a családi öngyilkosság. Az ember már csak arctalan zavaró tényezőként tekint az áldozatokra, akik tönkreteszik a szabadnapját és a nyaralását. Borzasztóan hangzik? Tényleg az. De hát ilyen a munka.
Azt hittem, már eleget tudok a japán csoda árnyoldaláról. Nyomoztam Lucie Blackman eltűnésének ügyében, utánajártam egy sorozatgyilkos rémtetteinek, majdnem megérintettem egy holttestet, amelybe elektromos áramot vezettek, láttam halálra égni egy férfit: mindez egy életre is elég lenne.
Csakhogy időközben teljesen cinikussá váltam, és kezdtem elveszíteni az empátiámat. Márpedig amikor egy újságíró lelke megkeményedik, onnan nincs visszaút. Mindannyian lebonthatatlan, többszörös rétegű védőpajzsot építünk magunk köré, ahová érzelmek nem hatolhatnak be. Ha nem tennénk, képtelenek lennénk a feszített munkatempóra.
Dolgoztam Kabukicsóban, bejártam Roppongit. A Cselédszobában dolgozó lányok kendőzetlenül elmondták, hogyan működik a szexipar. Meglehetősen jól ismertem a szexuális szolgáltatások legális és nem legális világát. Azt hittem, a szexrabszolgaság csak kockafejű nyugati bürokraták által fabrikált városi legenda, akik nem értik a japán kultúrát a maga komplexitásában. De ekkor jött a feketeleves.