Sz. Bíró Zoltán: Putyin hagymázas történészkedéssel akarja igazolni, amit Ukrajnával tesz

10 perc

2022.06.30. 07:30

A második világháború kirobbantásáért a nyugati nagyhatalmak, de még a lengyelek is felelősek. Ukrajnában most a törzsökös orosz földek visszaszerzése folyik. Néhány állítás abból, ahogyan Vlagyimir Putyin a történelmet láttatni akarja.

Az orosz elnök egy ideje előszeretettel fejti ki véleményét történelmi témákról. Hol hosszú előadást tart a FÁK-térség meglepett vezetőinek a második világháború előzményeiről, hol terjengős dolgozatot ír ugyanerről, hol pedig annak bizonyításával próbálkozik, hogy ukránok pedig nincsenek is. Legutóbb már arról beszélt egy I. Péternek szentelt kiállítás megnyitóján, hogy a cár azokat a területeket, ahol ma Szentpétervár áll, nem „elszakította” a svédektől, hanem „visszavette” tőlük.

Putyin azonban nem állt meg itt, hanem azzal folytatta mondandóját, hogy lényegében most is hasonlóak Oroszország feladatai: vissza kell szereznie ősi területeit, és meg kell erősítenie szuverenitását. Amit a jelenlegi helyzetben nehéz nem úgy érteni, hogy ami most Ukrajnában történik, az nem más, mint az oroszok ősi földjeinek visszaszerzése és megerősítése. Pedig nemrég még azt állította, hogy Ukrajna „nácitlanítása” és „demilitarizálása” a cél.

Kende Tamás: Fasizmus, nácizmus, putyinizmus - avagy Putyin hirtelen megöregedett

A többi közt Ukrajna nácitlanítását a zászlajára tűző Putyin-rendszer gondolkodásának egyik alapköve egy olyan néhai filozófus, aki annak idején a fasizmus, a hitlerizmus és az orosz ellenforradalmi ideológia lelkes híve volt. Nem meglepő, hogy szélsőjobboldali figurák foglalhatnak el vezető tisztségeket a mai orosz rendszerben.

Putyin történelmi tárgyú megnyilatkozásai mindig aktuális politikai célokat szolgálnak. Írásai, megszólalásai hol az egyre élesebbé váló emlékezetpolitikai csaták epizódjaiként tűnnek fel, hol az újraéledő orosz imperializmus történelmi megalapozását szolgálják. Ezért is kerülnek oly gyakran a célkeresztjébe Oroszország szomszédai, főképp a lengyelek és a baltiak. Putyin történelem iránti érdeklődésének első látványos megnyilatkozása a 2019 decemberében a FÁK-országok csúcstalálkozóján részt vett államfőknek tartott előadása volt a második világháború előzményeiről és kitörésének okairól.