„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Ha a testvére túlélte volna a háborút, édesanyja aligha szülte volna meg őt 46 éves korában. A család egy zsúfolt kis lakásban szűkölködött a Móricz Zsigmond körtér mögött a Vásárhelyi Pál utcában. A Tamás gyereket hét éves korában a zebrán elütötte egy vágtató rendőrautó. Összetört a lába, a bokája, a medencéje. Nyolc napig kómában feküdt. Szavai szerint édesanyja „imádkozta ki a halálból”.
Egész életében végigkísérte a fájdalom. Bicegett és a csípője sohasem jött rendbe teljesen.
A balesete után kezdett el sportolni. Először bokszolt, aztán lételemében, a vízben kereste a neki való sportágat.
Már elmúlt 12 éves, amikor eljutott az Magyar Honvédelmi Sportszövetség kajak-kenu szakosztályába. Első mestere, Nánási András megszánta a kövér, alacsony, bicegő, csípőficamos kölyköt, és beküldte a tízes kenuba, amelyből éppen hiányzott egy fiú.
A csipőjére való tekintettel alkalmasabb lett volna számára a kajak, ő is inkább azt szerette volna, de a drága fából, kézi munkával készült kajakokból kevés volt, nem jutott neki.
Az elől lévő lábát nem nyújtotta ki úgy, mint a többi kenus, mert azt nem tudta úgy terhelni. A csípője miatt a lapátot sem tudta úgy húzni két kézzel, ahogy azt a kenusok szokták. Öntörvényű gyerek volt, ment a saját feje után, kialakított magának egy sajátos stílust, amellyel feljutott a sportág csúcsára.
A Bikmagnak becézett (vagy csúfolt) dundi gyerek hamarosan jól megnyúlt, hatalmas munkával olyan izmos testet épített fel magának, hogy görög szobrokat mintázhattak volna róla. A nők bálványa lett. Fénykorában 140 kilót nyomott fekve.
Déri János, a Magyar Televízió riportere, és Wichmann Tamás világbajnok kenus a Futapest futóversenyen
FORTEPAN / Rádió és Televízió Újság
