Aligátor ölt meg egy tavon kenuzó nőt Floridában
A gyilkos aligátort még keresik, a nő holttestét megtalálták.
A gyilkos aligátort még keresik, a nő holttestét megtalálták.
Szombaton érkezett meg a karib-tengeri szigetre, 75 napos szóló evezés után.
Takács Kincső A-döntőbe jutott, Kiss Ágnes a B-döntő harmadik helyét szerezte meg a női kenu egyes 200 méteres versenyszámában.
A diszpécser is megdicsérte a járőröket.
Csoda, hogy megszületett. Csoda, hogy gyerekkori balesete után föltámadt a kómából. Csoda, hogy rossz lábbal, rossz csípővel világverő kenus lett. Csoda, hogy toronymagas esélyesként sem lett olimpiai bajnok. Alighanem ő volt a legnagyobb és legnépszerűbb magyar sportoló, aki nem nyert olimpiát, mert élete legfontosabb versenyén összeomlott. Wichmann Tamás a közszeretett kenukirály, a szakács, a kocsmáros, az énekes, a hatgyerekes apa most, február 4-én lett volna 75 éves, ha el nem vitte volna a rák három évvel ezelőtt.
Hosszan tartó súlyos betegség után, egy héttel 72. születésnapját követően elhunyt Wichmann Tamás kenus.
Felborultak, és a vízbe estek, visszamászni pedig már nem tudtak. A vízi rendőrök mentették meg őket.
Kéthetes kórházi kezelést követően már jól érzi magát, újra edz és továbbra is Rióra koncentrál Vajda Attila.
Most kísérőhajóval szeli át az Atlanti-óceánt Rakonczay Gábor.
Kenu egyes 200 méteren Lantos Ádám, kajak kettes 1000 méteren pedig a Szabó Gabriella, Zur-Fazekas Krisztina duó nyerte vasárnap az úgynevezett szétlövést a kajakosok és kenusok Szegeden rendezett válogatóversenyén, azaz ezekben a számokban ők képviselik majd a magyar színeket az augusztus végén rajtoló duisburgi világbajnokságon.
Ezer méteren indult harcba az aranyért a Fábiánné Rozsnyói Katalin által vezetett férfi kajaknégyes: Kammerer Zoltán-Tóth Dávid-Kulifai Tamás-Pauman Dániel próbálta folytatni a színesfémgyűjtést. Sikerült nekik!Kozák Danuta húsz perccel a fiúk ezüstje után viszont a legértékesebb trófeát evezte össze, mindenkit megverve lett olimpiai bajnok ötszáz méteren, egyéniben. A nap harmadik magyar egységét két királynő alkotta, Kovács Katalin és Janics Natasa, ötszáz méteren szerezték meg a német hajó mögött az ezüstérmet.
Vécsi Viktor szerint tanítványa, Vajda Attila képes lehet megvédeni címét a kenu egyesek 1000 m-es versenyében a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián.
Kedden megtalálták Rakonczay Gábor az Atlanti-óceánon elveszett kenuját.
Az Atlanti-óceánt kenuval átszelő hazánkfia teljesítménye csak az arra hivatott – igaz, a vitorlásokéinál vajszívűbb – nemzetközi evezősszervezetek hitelesítésével válhat hivatalos világrekorddá.
Az M5-ös autópályán péntek este Inárcsnál történt balestnek volt az áldozata a sportoló.
A tiszafüredi kikötőmester jelezte, hogy baj van.
Vasárnap hajnalban felborult egy kenu két emberrel a tatai Öreg tavon, az egyik kenus a vízben életét vesztette.
Peking kenus olimpiai bajnoka, Vajda Attila kikapott 1000 méteren a fiatal Vasbányai Henriktől a kajakosok és kenusok Szegeden zajló második válogatóversenyén, de így is ő indulhat ebben a számban az augusztus végén rajtoló duisburgi világbajnokságon.
Egy hosszúszárnyű bálna lökte fel egy arizónai pár kenuját hawaii közelében, Maui szigeténél.
A téli olimpiai indulást tűzte ki célul Pulai Imre, aki rajthoz áll a szánkósok soron következő két Világkupa-versenyén, és a február elején sorra kerülő világbajnokságon is elindul.