Az egyik ismert történet szerint Thomas Alva Edison, amikor egy komoly problémával találkozott, leült szundikálni egy fémgolyóval a kezében. Amikor elaludt, a leeső golyó felébresztette, és ilyenkor ötlött fel benne a megoldás. A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) és a Harvard Egyetem orvostudományi karának kutatói nemrég ezt a fázist vizsgálták – amikor valaki épp az elalvás határán tart, szaknyelven ez a hipnagógia –, és bizonyították, hogy amikor az embereket arra késztetik, álmodjanak egy adott témáról az említett alvási szakaszban (ezt célzott álominkubációnak nevezik), akkor később kreatívabban teljesítenek a témához kapcsolódó feladatokban.
Egy részletes kísérlet bizonyítja: nem az lel aranyat, aki korán kel, hanem aki pont jókor
Aki egy jó ötleten agyal, annak érdemes gyorsan aludnia, de éppen csak egy keveset. Kreatívabb lehet az ember a szokásosnál, ha az alvás legkorábbi szakaszából ébred – állítják az anekdoták mellett immár kutatók is.
Közvetlenül az új legfőbbügyész-jelölt bejelentése után beszél Magyar Péter a Parlamentben – élő
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Elfogadta az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerekről tudom, hogy nekünk köszönhetően úszták meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.