Horn Gábor: Nagy Imre kivégzésének 65. évfordulóján a szabad, demokratikus Magyarország vesztésre áll

Miután a forradalom alatt sortüzekkel, tetőről lövöldözve öltek meg magyar forradalmárokat, majd a szabadságharc leverése után börtönbe zártak, felakasztottak oly sokakat, kivégezték a forradalom miniszterelnökét is. Így lett teljes a kádári vérengzés. A korszaknak, amelyre ma is sokan emlékeznek vissza nosztalgiával, a védjegye nem a hétvégi telek és az IBUSZ-utazás az Aranypartra, hanem a jeltelen sírba dobott hősök, a 301-es parcella néma szellemkiáltása a szabadságért életüket adókért.

65 éve akasztották fel Nagy Imrét.

Életem nagy ajándéka, hogy hallgathattam első kézből a hősöket, Göncz Árpádtól Vásárhelyi Miklósig, Eörsi Istvántól Rácz Sándorig sokakat arról, hogy milyen az, amikor az egész országot átható eufóriában – mint szellemből szabadult palack – küzdöttek a szabadságért. A pesti srácok, a sztálinizmustól megundorodott, de egykor annak terjesztésében részes értelmiség, a Gönczhöz hasonló kisgazda, parasztparti egyéb demokratikus gyökerekkel rendelkező polgárság, a munkások.

Rainer M. János Mécs Imrére emlékezik: Ki tanúskodik majd 1989, a szabadságünnep mellett?

Barátjáról és küzdőtársáról, a múlt héten elhunyt Mécs Imréről a személyes emlékein túlmutató írását Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet Alapítvány kuratóriumi elnöke a HVG felkérésére fogalmazta meg.

Minderről évtizedekig hallgatni kellett, a forradalomra emlékezőket a rendőrök szétkergették, a spionok jelentést írtak róluk.