A nagyon gazdag emberek szeretnek olyan helyeken nyaralni, ahol semmi keresnivalójuk. Ezért mennek az űrbe vagy a tenger mélyére, és ezért rángattatják fel magukat serpákkal a Mount Everestre is. Ezeknél a hóbortoknál egyelőre kevésbé ismert az Antarktiszra látogatás, de valószínűleg már nem sokáig, mert az elmúlt néhány évben folyamatosan és meredeken ível fel az odalátogatók száma.
A túlturistásodásnak az Antarktiszon sokkal nagyobb a tétje, mint másutt. Túlzásnak hangzik, pedig igaz: az ökoszisztémát tényleg megboríthatja akár csak a szelfizgetés is, a tömegek egyre nagyobb szénlábnyoma pedig fokozottan káros a klímaváltozás közepette a legjobban hevülő kontinensen. A túraszervező cégek azt mondják, aki idejön, az nagyjából a természetvédelem új nagyköveteként tér haza, de kérdéses, hogy ez megéri-e, ha a megvilágosodásukért cserébe még jobban szétolvad minden.
Az első kalandorok
Az antarktiszi turizmusban már az 1920-as években meglátták a lehetőséget. Ekkoriban a Falkland-szigetekről induló, a Déli-Shetland-szigetek és a Déli-Orkney-szigetek bálna- és fókavadász-telepeit kiszolgáló, és évente csak egyet forduló SS Fleurus postahajón árultak néhány retúr turistajegyet. Az '50-es évek kalandorai kiutazó kutatóexpedíciókhoz csapódtak, őket eseti jelleggel a tudósokat szállító chilei és argentin hajók vették fel.
Az első komolyabb ugrás 1966-ban jött, amikor a New Yorkban utazási irodát vezető Lars-Erik Lindblad konkrétan azzal a céllal bérelte ki az argentin Lapataia hajót, hogy utasainak edukatív „felfedező utakat" kínáljon. A Lapataia a Drake-átjárón át a Dél-Shetland-szigetekre vitt dél-amerikai turistacsoportokat. A vállalkozó kisvártatva váltott, hagyta a charterezést, és 1969-ben megépíttette saját, Lindblad Explorer nevű hajóját – az első hajót, melyet kifejezetten arra terveztek, hogy turistákat vigyen az Antarktiszra.

Lars-Eric Lindblad expedíciós hajója, az MS Lindblad Explorer
Wikipedia