Melyik menekült zavarja az embereket, melyikkel elnézőbbek?
Aki magától nem találná ki, kikkel elnézőbbek egy ország állandó lakói, az olyan mértékadó helyről juthat információhoz, mint a Nature tudományos hetilap.
Aki magától nem találná ki, kikkel elnézőbbek egy ország állandó lakói, az olyan mértékadó helyről juthat információhoz, mint a Nature tudományos hetilap.
Nullára csökkentené a Trump-kormányzat Irán olajexportját, amely a szankciók kijátszásával évi több mint 50 milliárd dollár bevételt hoz. Ez azonban vissza is üthetne, így egyelőre kivár az amerikai elnök.
Trump egy zsarnok, akit elég olcsón meg lehet venni. A demokratikus világ túl fogja élni a Trump-korszakot, de nem ígérkezik egyszerűnek. Az ügy, amelyben Orbán Viktor nemcsak Putyinnal, hanem El Salvador elnökével is egy követ fúj. Sajnos, Putyinnak igaza van, amikor azt hiszi, hogy az idő neki dolgozik. Témák és vélemények a világsajtóból.
„A lazac és áfonya duóval nem lehet mellélőni” Trenka Andrea Petra dietetikus szerint, akit arról kérdeztünk, milyen ételekkel befolyásolhatjuk jó irányba mentális egészségünket, és dolgozhatunk a tél végi fáradtság ellen. Milyen forrásból vegyünk magunkhoz fehérjét, és tartózkodnunk kell-e a szénhidráttól? Ráfanyalodjunk-e a fagyasztott zöldségre? Miért félreértés, hogy a gumicukortól jobb kedvünk lesz? Milyen táplálékkiegészítőkkel érdemes próbálkozni a lelki jóllét érdekében?
A USAID segélyszervezet szétverése is jelzi, hogy Trump véget vet a Pax Americának és káoszba vezeti a világot – a globális hatalmi erőviszonyok alakulását elemzik a világlapok. „Egykori focistaként Orbán oda helyezkedik, ahová a labda jönni fog” – nagy figyelem irányult a magyar kormányfő és az AfD elnökének találkozójára. Szégyellheti magát az EU, hogy magukra hagyta a szerbiai kormányellenes tüntetőket – írja Slavoj Zizek szlovén filozófus. Témák és vélemények a külföldi lapokból.
Egymásba oldódva – Endokrin rezsimek címmel különleges kiállítás látható március 2-ig a Trafó Galériában. Az egymástól látszólag távol eső területeket összekapcsoló tárlat művészeti alkotásokon keresztül vizsgálja a hormonok életünkre gyakorolt hatását. A nem mindennapi vállalkozást szociológia-elméleti nézőpontból elemzi az alábbi írás.
Magyarországon olyan mértékű a táborok egymás iránti kölcsönös gyűlölete, hogy a szemben álló felek kiengesztelődését elképzelni is nehéz. Pedig, ha egyszer igazán változást akarunk elérni a belpolitikai viszonyokban, szükségünk lesz a képzelőerőnkre. Vélemény.