Alakul a maxi-NER-biznisz a rákosrendezői maxi-Dubaj-projektnél

Garancsi István egyik fontos embere irányítja a beruházó Mohamed Alabbar magyarországi cégét. Számos más fejlemény is alátámasztani látszik, hogy a kormányzati megbízásokkal eddig is bőségesen ellátott gazdasági szereplők ebből a projektből is hasznot húzhatnak.

  • hvg360 hvg360
Alakul a maxi-NER-biznisz a rákosrendezői maxi-Dubaj-projektnél

Miközben a rákosrendezői pályaudvarra tervezett hatalmas ingatlanberuházásról bő egy hónapja lehetett először hallani, nagyon úgy fest, hogy az érintettek már 2023 elején elkezdték a felkészülést a projektre. Ennek egyik egyértelmű bizonyítéka, hogy a beruházó Mohamed Alabbar már tavaly február 8-án megalapította az Eagle Hills Hungary Zrt.-t – derítettük ki. A cégalapító nem más, mint a rákosrendezői beruházás hivatkozási alapjául szolgáló, 3 milliárd dolláros költségvetéssel tervezett új belgrádi negyed megálmodója, nem mellesleg pedig a világ legmagasabb épületét, a dubaji Burdzs Kalifát is neki köszönheti a világ.

Az Eagle Hills egy nemzetközi cég, melynek központja az Egyesült Arab Emirátusokban van, s amelynek leágazásai felügyelik Alabbar munkáit világszerte, például Marokkóban, Ománban. Így történt ez Szerbiában, és a jelek szerint Magyarországon is hasonló utat követnek (a beruházásról itt olvashatják részletes írásunkat).

Nem sok kétséget hagy az 5 millió forintos jegyzett tőkével operáló magyar cég küldetése felől, hogy a cégbejegyzés szerint épületépítési projekt szervezésére alapították. Még közelebb kerülünk a teljes igazság megismeréséhez, ha megvizsgáljuk a cég vezetésével megbízott Tenk Anikó Erzsébet karrierjét.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.