A nagyszénási keresztállítás körüli hecckampány mutatja, hogy fideszes préda lett a természetvédelem is

A természetvédelmi hatóságot a kormányhivatalok alá rendelték, így a szakmaiság helyett ez a terület is politikai erőtérbe került. Ha egy nemzeti parki vezető akár csak finoman is, de kritizálni mer, elbúcsúzhat állásától.

A nagyszénási keresztállítás körüli hecckampány mutatja, hogy fideszes préda lett a természetvédelem is

Nemegyszer találják magukat olyan kultúrharc kellős közepén nemzeti parki vezetők, mint most Selmeczi-Kovács Ádám. A Duna-Ipoly Nemzeti Park eddigi osztályvezetője veszi majd át Füri András helyét igazgatóként. A posztját közel két évtizede betöltő Füri neve eddig jóformán csak a szakterületén belül volt ismert, s mint hosszú megbízatása mutatja, a szakma és a politika is elfogadta őt. Tavaly ősszel azonban a Budai-hegységhez tartozó Nagyszénáson felállítani tervezett kereszt miatt csetepatéba keveredett Menczer Tamás külügyminisztériumi államtitkárral, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével.

Menczer a maga megszokott otromba módján esett neki a nemzeti park vezetőjének, mondván: keresztényellenes, amiért nem támogatja a hegyen a kereszt felállítását. Természetesen megszólalt a neves természetvédő Bayer Zsolt is, „idióta, aljas, farizeus gazembernek” nevezve a nemzeti parki igazgatót. A magát keresztyénnek valló Füri – aki információink szerint egy baptista gyülekezethez tartozik – önérzetesen utasította vissza Menczer vádjait.

„A természet Isten Temploma, melyben vannak Szentély területek”

– írta a nemzeti park Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy „ilyen Szentély a fokozottan védett Kis- és Nagyszénás hegycsoport a Budai-hegyekben, ahol elsődleges cél a természet sokféleségének, a teremtett világnak a védelme”. A múlt héten úgy tűnt, hogy erre adott válasz az igazgató menesztése, ám mind az Agrárminisztérium, mind természetvédők azt állították, hogy Füri már korábban jelezte távozási szándékát.

Veres Viktor