Nem túl megnyugtató Orbán gazdasági jövőképe

6 perc

2024.02.25. 06:15

A magyar gazdaság az Orbán-kormány működése alatt három recessziót szenvedett el, és a visszaesések súlyosabbak, mint a régió más országaiban. Tavaly csaknem egy százalékkal zsugorodott a hazai össztermék, miközben az euróövezetben 0,5 százalékkal nőtt. Az pedig nem tűnik reálisnak, amit legutóbb meghirdetett.

Ha az ökölvíváshoz hasonlóan pontoznák, hogy melyik válság mekkorát ütött a visegrádi országok gazdaságán, akkor Magyarországot már rég leléptették volna. Az Orbán Viktor vezette kormányok működése idején ugyanis háromszor volt recesszióban (2012-ben, 2020-ban és 2023-ban), és szinte mindegyik évben rosszabbul teljesített, mint hasonló adottságú regionális riválisai (az egyetlen kivétel a cseh gazdaság 2020-as visszaesése volt).

Valamennyi gazdasági visszaesésnek volt külső oka – a görög válság, a koronavírus-járvány, valamint az infláció feltámadása –, de ezek pusztító hatásait a visegrádi négyek közül a legkevésbé a magyar gazdaságpolitika volt képes tompítani, sőt mindhárom esetben maga is hozzájárult a válság elmélyítéséhez.

Tény, hogy Orbán 2010-es hatalomátvétele előtt sem volt kirobbanó formában a magyar gazdaság.