Bizalmi vagyonkezelésbe került a Rogán Antal köreihez érkezett letelepedési kötvényes vagyon
Milliárdok folytak át több külföldi, illetve magyar cégen.
Milliárdok folytak át több külföldi, illetve magyar cégen.
A nagysebességű vasúti hálózat hamarosan Olaszország déli részét is bekapcsolja Európa vérkeringésébe. A részben uniós forrásokból megvalósuló projekt megállíthatja a régió elnéptelenedését.
A 2031 című előadás rendezője és írója 2021-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetemre járt, de a diplomájukat már külföldön vették át.
Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.
Magyarország az egyike azoknak az európai országoknak, ahol alacsony a lízingelt tisztán elektromos járművek birtoklási költsége. A konnektorból tölthető hibridek helyzete változott, miután az újonnan forgalomba helyezett ilyen járművek már nem kaphatnak zöld rendszámot.
Nem csökkent a kormány a médiapiacra gyakorolt befolyása.
Húsvéthétfőn elhunyt a katolikus egyházfő. Ferenc a maga egyszerűségével, közvetlenségével bármilyen helyzetben képes volt megragadni az emberek figyelmét, pápaságára mégis rányomta a bélyegét az a tény, hogy működése egyházának súlyos traumájából, XVI. Benedek lemondásából ered.