Kacskovics Mihály Béla: Életem meccse, amelyen megtanultam, hogy akkor is nyerünk, ha kikapcsoljuk a tévét
9 perc
2024.05.15. 17:30
Minden futballrajongónak megvan az élete meccse. Sőt, talán több is. Arra kértük sorozatunk szerzőit, hogy válasszanak ki egyet (esetleg egyet-kettőt), és meséljék el a személyes történetüket. Mint tudjuk, a labdarúgás nem élet-halál kérdése. Több annál. A hvg360 az Életem meccse sorozattal hangolódik az idei labdarúgó-Eb-re, bár, ha jobban belegondolunk, amúgy is járt már egy ilyen sorozat. Az olvasóknak és nekünk is.
A győztesek nyugalma. Ez az, amit a Real Madrid szurkolóit leszámítva gyakorlatilag senki, na jó, talán a hazai bajnokságaikban a Manchester City vagy a Paris Saint-Germain drukkerei ismernek. Ez az a nyugalom, amiről az „öregek” meséltek, és amit a Real Madrid fanatikusainak legfrissebb generációja a 2010-es években tanult meg, amikor Zidane vezetésével háromszor, egyszer meg nélküle is Bajnokok Ligáját nyert a csapat. Ez az a nyugalom, amely a győzelmi sorozatot követő években is megvolt, az ebből fakadó türelem segített elviselni a ballépéseket, lásd Hazard leigazolását, Haaland elszalasztását, Julen Lopetegui vagy Santiago Solari elképesztő bénázását a kispadon.
Zidane tripla koronájának számomra legékesebb ékköve a 2017-es BL-trófea, ennek pedig egyetlen furcsa oka van: mindenki ellenem szurkolt. Legalábbis az én későkamasz világomban ezt akkor, 18 évesen így éltem meg.
A csoportban 2016 őszén másodikok lettünk, a Dortmund előttünk jutott tovább, a legjobb 16 között mindenki legyintett a Napoli legyőzésére – a legtöbben azért, mert nem is látták a meccset, mindenki a Barcelona párizsi, 4-0-s veresége utáni felállásáról beszélt, ahelyett, hogy Sergio Ramos dupla fejeséről áradoztak volna, hiába vették el tőle az egyiket és lett helyette Mertens-öngól.
Otthon paprikás volt a meccsnézős hangulat. Apám szerette Guardiola Barcáját, kitartott mellettük Luis Enrique alatt is, egyik öcsém szintén. Élénk emlékeim vannak arról az estéről, amikor a párizsi 0-4 után Messiék kivégezték a PSG-t. Sergi Roberto 95. percben lőtt „lesgólja” után felrobbant a Camp Nou. 6-1. Ez van. Megnyerették velük.
Majd a legjobb nyolc között jött a Bayern München. A sorsolás előtt úgy emlékszem, még imádkoztam is, hogy ne őket kapjuk. Zidane Realja eszelősen erősnek tűnt, mégis voltak gyengécske pontjai: a Ramos-Varane páros hátul összezavarhatónak tűnt, Marcelo és Carvajal rendszeresen rosszul zárt vissza, Ancelottitól pedig azért rettegtem, mert úgy éreztem, Zidane minden kis titkát, trükkjét ismeri, hiszen a mentora volt. A sorsolást végül egy németóra alatt végignéztem a mobilomon. Majd némán tűrtem, hogy a Bayern kihúzása után kizavarjanak egy hirtelen feltörő bazmeg miatt. Ez van. Ezt valahogy kimagyarázom otthon, aztán meg kiesünk.