Csingtaótól a XVI. kerületig: a Cui család vasárnapi ebédjén jártunk
Új sorozatunkban Magyarországon élő családok, közösségek vasárnapi ebédjéhez ülünk le.
Minden futballrajongónak megvan az élete meccse. Sőt, talán több is. Arra kértük sorozatunk szerzőit, hogy válasszanak ki egyet (esetleg egyet-kettőt), és meséljék el a személyes történetüket. Mint tudjuk, a labdarúgás nem élet-halál kérdése. Több annál. A hvg360 az Életem meccse sorozattal hangolódik az idei labdarúgó-Eb-re, bár, ha jobban belegondolunk, amúgy is járt már egy ilyen sorozat. Az olvasóknak és nekünk is.
A győztesek nyugalma. Ez az, amit a Real Madrid szurkolóit leszámítva gyakorlatilag senki, na jó, talán a hazai bajnokságaikban a Manchester City vagy a Paris Saint-Germain drukkerei ismernek. Ez az a nyugalom, amiről az „öregek” meséltek, és amit a Real Madrid fanatikusainak legfrissebb generációja a 2010-es években tanult meg, amikor Zidane vezetésével háromszor, egyszer meg nélküle is Bajnokok Ligáját nyert a csapat. Ez az a nyugalom, amely a győzelmi sorozatot követő években is megvolt, az ebből fakadó türelem segített elviselni a ballépéseket, lásd Hazard leigazolását, Haaland elszalasztását, Julen Lopetegui vagy Santiago Solari elképesztő bénázását a kispadon.
Zidane tripla koronájának számomra legékesebb ékköve a 2017-es BL-trófea, ennek pedig egyetlen furcsa oka van: mindenki ellenem szurkolt. Legalábbis az én későkamasz világomban ezt akkor, 18 évesen így éltem meg.
A csoportban 2016 őszén másodikok lettünk, a Dortmund előttünk jutott tovább, a legjobb 16 között mindenki legyintett a Napoli legyőzésére – a legtöbben azért, mert nem is látták a meccset, mindenki a Barcelona párizsi, 4-0-s veresége utáni felállásáról beszélt, ahelyett, hogy Sergio Ramos dupla fejeséről áradoztak volna, hiába vették el tőle az egyiket és lett helyette Mertens-öngól.

Otthon paprikás volt a meccsnézős hangulat. Apám szerette Guardiola Barcáját, kitartott mellettük Luis Enrique alatt is, egyik öcsém szintén. Élénk emlékeim vannak arról az estéről, amikor a párizsi 0-4 után Messiék kivégezték a PSG-t. Sergi Roberto 95. percben lőtt „lesgólja” után felrobbant a Camp Nou. 6-1. Ez van. Megnyerették velük.
Majd a legjobb nyolc között jött a Bayern München. A sorsolás előtt úgy emlékszem, még imádkoztam is, hogy ne őket kapjuk. Zidane Realja eszelősen erősnek tűnt, mégis voltak gyengécske pontjai: a Ramos-Varane páros hátul összezavarhatónak tűnt, Marcelo és Carvajal rendszeresen rosszul zárt vissza, Ancelottitól pedig azért rettegtem, mert úgy éreztem, Zidane minden kis titkát, trükkjét ismeri, hiszen a mentora volt. A sorsolást végül egy németóra alatt végignéztem a mobilomon. Majd némán tűrtem, hogy a Bayern kihúzása után kizavarjanak egy hirtelen feltörő bazmeg miatt. Ez van. Ezt valahogy kimagyarázom otthon, aztán meg kiesünk.
Új sorozatunkban Magyarországon élő családok, közösségek vasárnapi ebédjéhez ülünk le.
Szombaton a volt MTV-s hírigazgató döntő szettet vívott Szabó Stein Imrével szemben, de 6-1 arányban az ő pályázatát találták jobbnak.