Európai parlamenti választások
Bár Magyar Péter pártja az európai parlamenti választáson csak a második lett a Fidesz-KDNP mögött, úgy tűnik, mégis ő foglalhatja el Brüsszelt Orbán Viktor helyett. Ha pedig a nagy képet nézzük, az is látszik, hogy elfogytak Orbán Viktor barátai, és Európa több vezetője számára hozott bukást a voksolás.
„Köszönjük a figyelmet és a türelmet!”
– így zárta az M1 EP-listavezetői vitáját Volf-Nagy Tünde, Novák Katalin egykori kommunikációs igazgatója.
Érzékletes befejezése volt ez két nagyon hosszú órának, jóllehet, márciusban még hangosan nevettünk volna azon, ha valaki azt mondja: 10 nappal a választás előtt EP-listavezetői vita lesz a köztévén.
A néhány nappal ezelőtti Partizán-vita már adott egy kis ízelítőt a nézőknek, illetve házi feladatot a résztvevőknek. Toroczkai László – függetlenül attól, hogy alufóliasisak nélkül a mondandójának nagy része nem volt értelmezhető – akkor bizonyította, hogy rátermett és higgadt politikus, aki bárkit ki tud hozni a sodrából, de fordítva ez nem történik meg. Donáth Anna és Dobrev Klára hasonló elánnal érvelt az européer szavazóknak, előbbi jobban betartva a kereteket, mint utóbbi. Le Marietta aznap este kiléptette a Kutyapártot a meccsből: viccesnek túl komoly, komolynak túl vicces, végeredményben erőtlen volt, amit mutatott – nem véletlen, hogy a Várkert Bazárba már nem őt, hanem Tóth Imre ’Brutit’ küldték.
Az is biztos, hogy az azóta eltelt közel két hétben emelkedett a tét: a Fidesz a nyakába kapta a külügyi botrányt, de (szigorúan politikai kommunikációs értelemben) „ölébe hullott” a Fico-merénylet és pár európai hírcafat a hadkötelezettség-vitáról, majd teljes fordulatszámra pörgette fel a háborús kampányt; a DK Magyar Péterrel szemben emelte a tétet, akiről viszont ez az országjárás közben jobbára lepergett; a Momentum még jól is kijöhet abból, hogy a legnagyobb sikerét, a NOlimpiát célozta meg Magyar a HVG-nek adott interjújában, csütörtökön pedig, a köztévés vita előtt pár órával érkezett a Medián legfrissebb mérése, amely szerint a Fideszen és a Tiszán kívül majd mindenki a bejutási küszöb alá kerülhet.
„Vita”
Mindezek alapján azt sem mondható meglepetésnek, hogy hiába a sok asztalcsapkodás, végül minden párt képviselője ott volt csütörtök este a Várkert Bazárban.
Ott volt – akkor is, ha vitázni nem vitázhatott. A közmédia nem árult zsákbamacskát: 11 szereplő, fejenként 8 perc, gyakorlatilag a Leggyengébb láncszem című, itthon még a kétezres évek elején futó vetélkedő mása, ahol egymás után válaszolhatnak kérdésekre emberek, és a végén a nyereményt a két legerősebb osztja le egymás között. Papp Dánielék mentségére legyen szólva, hogy a szűk időkeret miatt még Németh Balázsnak így nem volt ideje a véleményével megspékelni a vitát, be kellett érnünk a reggeli rádióműsorokat megszégyenítő átkötésekkel, amitől Volf-Nagy Tündét sem kellett félteni.
Éppen ezért az egészet nehéz vitaként kezelni és értelmezni, hiszen olyannyira nem volt lehetőség interakcióra, hogy a mikrofonok is ki voltak kapcsolva, amíg más beszélt. (Ezt egyedül Márki-Zay Péter próbálta meghackelni, de erről még később.)
Nem tudunk jobbat: nézzük meg tehát, hogy ki és hogyan szerepelt.