#9 Két dolog, amit 40 éves korunk környékén érdemes átgondolnunk – Tippek lustaság ellen

Az elmélyülés a legbiztosabb módja annak, hogy soha ne fásuljunk el. Meg persze, annak is, hogy valamit, amit elterveztünk, valóban véghez tudjuk vinni. Két újságíró, a Stockholmban született Mikael Krogerus és a svájci Roman Tschäppeler 2021-ben jelentették meg a 41 megvalósítási modell című könyvüket, amelyben rövid szövegekkel és ötletes rajzokkal igyekeznek ötletet adni az olvasónak, hogy miként jusson el az elhatározástól, önmaga noszogatásán és az akadályok leküzdésén át terve megvalósításáig. Legyen szó gyereknevelésről, lakásfelújításról, egy üzleti terv összeállításáról vagy egy reklámkampány lefuttatásáról, egyszerű, mégis éppen az egyszerűségük miatt nagyszerű modelljeik sokféle helyzetben működőképesek lehetnek. Hírlevélsorozatunkban ezek közül a módszerek közül válogatjuk ki a szerintünk legszélesebb körben alkalmazhatókat. Kilencedik rész. 

1. Hogyan kerülhetjük el a fásultságot?

A legnehezebb kérdések, amelyeket 40 éves korunk körül felteszünk magunknak, a következők lehetnek: Vihettem volna többre is? Azt csináltam az életben, amit igazán szeretek? Megfelelő prioritásokat határoztam meg? 

Ha életünk végén mindhárom kérdésre inkább igennel, mint nemmel szeretnénk válaszolni, az 5/25-ös szabály lehet a segítségünkre. Ezt (tévesen) a legendás multimilliárdosnak, Warren Buffettnek tulajdonítják. Persze nem az a fontos, hogy ki találta ki, hanem hogy hogyan hat ránk. A módszerről ugyanis azt tartják, hogy örökre megváltoztatja az életszemléletünket.

Próbáljuk ki:

1. Írjunk le 25 célt, amelyet szeretnénk elérni az életben. Bármit. Spanyolul tanulni. Jobb emberré válni. Megmászni a Mont Blanc-t. Kevesebb munkahelyi szorongást. Több fizetést. (Kezdhetjük kicsiben is: írjunk le 25 dolgot, amit még idén szeretnénk megtenni.) 
2. Olvassuk át a listát, és jelöljük meg az öt legfontosabb pontot. (Figyelem: ha most végezzük ezt a gyakorlatot, szánjunk időt az első két lépés elvégzésére, mielőtt a 3. lépést elolvassuk.) 
3. Most már két csoportunk van: az öt megjelölt cél az A csoportba tartozik, a húsz nem jelölt cél pedig a B csoportba. Nézzük meg a B csoportban lévő célokat. Ezek nem akármilyen célok. Jelentenek nekünk valamit. Nézzük meg őket újra. Aztán húzzuk ki őket. Soha többé ne gondoljunk rájuk. Fontosak ugyan, de elvonják a figyelmünket a másik ötről. Sőt, megakadályozzák, hogy megvalósítsuk az öt legfontosabb célunkat.
4. Most vegyük szemügyre az A csoportot. Öt cél. Szenteljük az életünket ennek az öt célnak. És semmi másnak. Ezek a célok lesznek a „kompetenciaköreink” (melyekről korábbi hírlevelünkben más volt szó).

Az 5/25-ös szabály a lehetőségeink áráról szól. Mit hagyunk ki, ha számos lehetőséget kizárva csak néhányra koncentrálunk? Mi történik, ha nem hagyunk nyitva minden opciót, nem reménykedünk a végsőkig abban, hogy jön valami még jobb? Röviden: mi történik, ha megtanulunk nemet mondani? Valószínűleg semmi. Mert nem valósíthatunk meg mindent. Nem tudhatunk mindent. Nem válhatunk mindenné. Inkább koncentrálnunk kellene valamire – azt pedig tényleg jól csinálni. 

A szeretet odaadásból fakad, nem vonzalomból. Az elmélyülés a legbiztosabb módja annak, hogy soha ne fásuljunk el. Lássunk egy példát: 

Melyik az az öt cél, amelyet tényleg el akarunk érni az életünkben?

HVG Könyvek/41 megvalósítási modell

2. Miért csak 40 éves korunkban kellene elkezdenünk dolgozni?

Végezzünk felmérést a 35 és 55 év közötti ismerőseink körében: mit hiányolnak a legjobban? Valószínűleg a legtöbb válasz közvetlenül vagy közvetve az „idő” körül forog. Énidő, idő a gyerekekre, a partnerre. A munkára. A hobbira. Különösen a család és a munka összeegyeztetése jelent nehézséget. A probléma többnyire az időhiány. Pedig időből van elég, csak rosszul osztottuk be az életünket. 

Laura Carstensen, a hosszú életet kutató kaliforniai Stanford Center on Longevity alapítója a következő, csak első pillantásra triviálisnak tűnő észrevételeket tette: 

Egyre öregebbek leszünk. Egy nő, aki ma 40 éves, még további 45 évet él. Egy 40 éves férfi még 42 évet. A tendencia emelkedő. 

Egyre egészségesebbek leszünk. Sokan 65 évesen még elég fittek ahhoz, hogy dolgozzanak, a kedvük és az érdeklődésük is meglenne hozzá – de nincs feladatuk. Még mindig olyan modellek szerint élünk, amelyek sokkal rövidebb várható élettartamokból indulnak ki. A hagyományos, háromfokozatú életterv – képzés, munka és család, majd nyugdíj – elavult. 

Ez azt jelenti, hogy még ma is megpróbáljuk korán befejezni a tanulmányainkat, aztán esetleg családot alapítunk, közben pedig a végkimerülésig dolgozunk, abban a hitben, hogy 65 évesen nyugdíjba megyünk, és 10 évvel később meghalunk. 

A mindent egyszerre helyett inkább egymás után: grafikaként legalábbis egész jól működik

HVG Könyvek/41 megvalósítási modell

Csakhogy a 20. században 30 évvel megnőtt a várható élettartam. Ám ahelyett, hogy megkérdeztük volna magunktól, hogyan fogjuk ezt a 30 évet kihasználni, például arra, hogy jobb életkörülményeket teremtsünk ezen a bolygón, egyszerűen hozzácsaptuk a végéhez. 

Carstensen szerint itt az ideje, hogy komolyan foglalkozzunk az élet átfogó újratervezésével, ezért 2018-ban új kezdeményezést indított útjára Stanfordban: „Az új élettérképet” (The New Map of Life). Ez nem életvezetési tanácsadás, inkább felhívás a legkülönbözőbb tudományágak számára, hogy alkalmazkodjanak egy olyan társadalom igényeihez, amelyben az emberek átlagosan 100 évnél is tovább élnek. Ahelyett, hogy lélegzetvétel nélkül sprintelnénk, Carstensen egyenletes maratoni futást javasol. Más szóval, nem kell mindent egyszerre lezavarni a 20 és 65 év közötti időszakban, hanem 20 és 80 között egymás után megvalósítani a dolgokat. Lesznek olyan időszakok, amikor szakmailag teljes gázt adunk, és olyanok, amikor lelassítunk. Amikor továbbtanulunk, vagy átképezzük magunkat, és amikor a gyerekekkel foglalkozunk. 

Vagy lehet, hogy először gyerekeink lesznek, aztán továbbtanulunk, és csak utána – éretten, de tettre készen – kezdjük meg a szakmai pályafutásunkat. Vagy fordítva: először karriert építünk, aztán visszakapcsolunk, hogy gyermeket vállaljunk, és később újrakezdjük. A modellnek két alapfeltétele van: 

Ne hajszoljuk tovább a fiatalságot. A 40 évesnél idősebbek manapság szinte már nem is találnak helyet a munkaerőpiacon. Carstensen azt szeretné, ha újragondolnánk, milyen képességekkel rendelkeznek az idősebbek, amelyek hiányoznak a vállalatainkból, a társadalmunkból. 

Ne hajszoljuk tovább a tempót. Ha 80 éves korunkig dolgozunk, nem kellene idő előtt tönkretennünk magunkat. 

Mit tehetünk egészen konkrétan, ha lenyűgöz minket az új élettérkép gondolata? Keressük a megközelítést támogató projekteket – ilyen például a svájci Ting.community (közösségi alapjövedelem). Ha vezetői pozícióban vagyunk, egy nyugodt percünkben gondoljuk végig, hogy vannak-e olyan területek és munkakörök, amelyeket idősebbek is betölthetnének. Fontoljuk meg, hogy generációs közösségekben éljünk. 

Elsősorban pedig szokjunk hozzá idejében a gondolathoz, hogy sokáig fogunk élni, és ezt az életet meg kell töltenünk valamivel. 

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: AFP / Caia Image / New / Science Photo Library