A valutaválságtól a lelassuló felzárkózásig – a hazai gazdaság bukdácsolása a 45 éves HVG címlapjain

„Roppant nehéz lesz elhitetni ezzel az országgal, hogy szabad” – írta Kertész Imre a Jegyzőkönyv című novellájában, amely szűkebb értelemben arról a több évtizedes görcsről és szorongásról szól, amit akkor érzett az utazó, amikor Hegyeshalomnál átlépte a határt, történetesen az engedélyezettnél több valuta birtokában. Tágabban pedig arról az életérzésről, hogy milyen sebezhetővé tették az egyént az elmúlt rendszerekben felgyűlt félelmek.

Amikor gazdasági hetilapunk először megjelent, valutát csak a Magyar Nemzeti Banktól volt szabad vásárolni. Sőt a korabeli büntető törvénykönyv szerint még az is háromévi börtönt kockáztatott, aki a tulajdonába került valutát vagy nemesfémet 72 órán belül nem ajánlotta fel az államnak, netán nem számolt el a számára hivatalosan kiutalt, de fel nem használt dollárral, márkával, schillinggel.

A HVG 1979-es startja idején egy-egy nyugati utazáshoz érvényes útlevéllel 70 dollárt vagy annak megfelelő más devizát lehetett kiváltani, évente egyszer, majd többesztendős kényszerszünet következett. Az idő tájt az amerikai turisták Európa napi 10 dollárból című útikalauzzal a hónuk alatt barangolták végig a kontinenst, Bécstől Párizsig, Velencétől Londonig.

Valutarabságban élt az ország is, amelyet 1980 után nyugati jegybankok mentettek meg a csődtől. És Kína. Mert amikor Magyarország, végső pénzügyi mentsvárat keresve, 1982 májusában csatlakozott a Nemzetközi Valutaalaphoz, annyi devizája sem volt, hogy a saját kvótáját befizesse. Az akkor még liberalizálódó Kína besegített; mindeközben tanulni akart a magyar reformközgazdászoktól. A szép reményű kínai demokratizálódás a 35 évvel ezelőtti diáklázadás Tienanmen téri leverésével lezárult ugyan, de a kínai–magyar barátság ma is virágzik. Immár más ideológiai alapokon, az önkény jegyében.

Egy forrongó, reformokkal kísérletező korszakban formálódott a tisztán gazdasági hetilapként indult HVG fő profilja: a vállalkozói, az egyéni szabadság tisztelete, a gazdasági tények mögött a lényeg feltárása, a politikai cenzúra kijátszása.

Ez bővült a rendszerváltás bonyodalmainak feltárásával, a jogállamiság, a piacgazdaság és a politikai pluralizmus tiszteletével. Amit persze átitatott a perifériáról a centrumba történő felzárkózás vágya. Nem rajtunk múlt, hogy válságkrónikaként bőségesebb szöveggyűjtemény formálható az egyes lapszámokból, mint sikertörténelemként. 1980–1982: adósságválság, 1987–1990: gazdasági stagnálással járó politikai válság, 1992–1995: a rendszerváltás utáni transzformációs válság, 2002: a forint konvertibilissé tétele utáni árfolyamválság, 2006–2007: túlköltekezés miatti megszorítások, 2008–2009: globális pénzügyi válság, 2012: euróövezeti válság, recesszió, 2020–2024: pandémia, visszaesés, infláció, árfolyamválság, recesszió. Sorolni is fájdalmas. Megannyi külső ok, megannyi belső politikai hiba összegződött bennük. Talán nem véletlen, hogy a főszereplők nem számíthattak kíméletre a részünkről.

De ha a válságok sorozatán bukdácsolva a felzárkózás nem tört is meg, bántóan sokat lassult. Magyarország a piaci reformok régiós éllovasából a sereghajtók közé csúszott. Valutánk továbbra is szabadon átváltható, és bármikor szabadon utazhatunk, ám ezt súlyosan beárnyékolja a forint gyors értékvesztése, árfolyamának sebezhetősége, illetve az, hogy Orbán Viktor kikormányozta az országot az Európai Unió centrumából. Ilyen értelemben 2010-ben új szakasz kezdődött.

„Azt a rendszertípust, amelyik a demokrácia bizonyos formális jegyeit megtartja ugyan, de a hatalom nem leváltható, autokráciának nevezem”

– fogalmazta meg a HVG-ben Kornai János, a Harvard professzora. Hozzáfűzte: „Ha a fennálló rezsim elég tartósnak ígérkezik, akkor merül fel csak igazán, hogyan lehet, hogyan kell tisztességes emberként, demokrataként élni.”

A próbatétel folyamatos. Ehhez legfeljebb Sárközy Tamás jogászprofesszor cinikus megjegyzését fűzhetjük hozzá: „Magyarország nagyon kiváló ország, két feltétel szükséges: egy Bécsbe szóló vasúti jegy és egy svájci útlevél.”

A nyitókép montázs HVG-címlapokból