Időközönként ír nekem aHang, hogy tiltakozzam különböző dolgok ellen. Írjak alá petíciót valami ellen, valami mellett. Az esetek többségében magam is utálom, magam is kívánom, amit aHang, s csatlakozom ahhoz, amihez jó szívvel tudok.
A paralimpia elején, közepén, végén is sürgetett engem ez aHang, hogy írjak alá. Így kapacitáltak: „Mégis van, ami miatt szomorúan gondolunk a paralimpikonjaink sikereire. A kormány szerint ugyanis az ő eredményeik nem érnek annyit, mint az olimpikonoké. Legalábbis ami a pénzjutalmat illeti, biztosan nem. A paralimpikonok az olimpikonoknak járó összegnek kevesebb mint a felét kapják csak meg, ha dobogós vagy pontszerző helyezést érnek el. A paralimpia kezdete előtt indítottuk a kampányunkat, amelyben már 4 ezernél is többen kérjük, hogy legyünk úttörők, és Magyarország adjon egyenlő pénzjutalmat a paralimpikonoknak és olimpikonoknak!” Mert hiszen: „A paralimpikonok is ugyanazért az országért küzdenek, ugyanazzal az elszántsággal és odaadással, mint olimpikon társaik.”
Ezt én nem írtam alá, mert nem értek vele egyet.
A sérültséggel élő polgártársaink pozitív diszkriminációjával, széles körű támogatásával – azzal igen, lelkesen. Abban az ügyben van mit követelni a kormánytól, van mi ellen tiltakozni bőven.
Az viszont egyszerűen nem igaz, hogy a paralimpián elért eredmény ugyanannyit ér, mint amit az olimpiai játékokon értek el.
Nem helyes a sérültséggel élők iránti szolidaritásunkat tények tagadásával kifejezni, mert akkor hiteltelenné válik.