Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Péterfy Gergelynek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: sürgősségi, bástyasétány, terrormenet, járványriadó, akadálymentes.
Hétfő reggel sikerül jó korán elindulni, átsuhanunk a jeges Dunakanyaron, Szentendrén felvesszük a lányomat és a barátját, akik Rómába tartanak, fél hétkor már bőven az M7-en járunk a fagyott tejködben, amely jégcsapokat növeszt a visszapillantók hátuljára és az hűtőmaszk alatti érzékelőkre, leállnak a radarok, megvakul a vezetési automatika, rendszeresen meg kell állni letisztogatni.
Az aljasul és megalázóan ihatatlan magyarországi benzinkúti kávék kikerülésére vettem a múltkor egy aksis kávéfőzőt, egy miniatombomba formájú kis hengert, amelybe bele kell csavarni a kapszulát, mint egy plutóniummagot, aztán várni kell pár percet, mire a vizet átmelegíti és zümmögve explodál, átpréselve a kapszulán, de a végén ott gőzölög egy elfogadható kávé, amely ugyan irtózatos távolságban van még egy olasz benzinkúti kávétól is, de legalább megspórol egy dühöngést és egy céltalan és felesleges gondolatmenetet arról, miért él úgy Magyaroszág, hogy a legfőbb elv egymás szivatása – mindenki ott szívatja a másikat, ahol csak tudja, a vendéglátós szemét és szar kajával, a szakember hozzá nem értéssel, az egyház hét főbűnnel, az írók hitvány tárcákkal (önirónia), a Bástyasétány a kilátás lezárásával, a politika a közélet és a társadalmi létezés megszűntetésével, a kultúrpolitika a kultúra felszámolásával, és így tovább, vesszőfutás és terrormenet minden publikusan eltöltött nap a jeges Pannoniában.
De legalább most már a kávéval sem tud senki megszivatni, a többiből meg már régen kicsekkoltam.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.