Másra mutogatnak Orbánék, pedig maguk is részt vesznek idegen érdekek európai képviseletében

Miközben Orbánék jogi lépésekre készülnek a független médiával és a civilekkel szemben, és ünneplik az USAID bedarálását, a német sajtó újabb nyomokra bukkant arról, a magyar kormány által támogatott szervezetek hogyan terjesztik az orosz propagandát.

Másra mutogatnak Orbánék, pedig maguk is részt vesznek idegen érdekek európai képviseletében

Ukrajnai összeesküvés áldozataként szeretné láttatni magát Orbán Viktor, ehelyett azonban két szégyenfoltjával is szembesülnie kellett a hétvégén. Magyarországon szűk egy hét alatt 2,5 millióan voltak kíváncsiak a Direkt36-nak arra a filmjére, amely bemutatja, 35 év alatt hogyan tette közpénzekből milliárdossá a családját. Az egyik legnagyobb német hírportál pedig arról publikált újabb bizonyítékokat, hogy a magyar kormányfő valójában, az orosz érdekeknek megfelelően, a szélsőjobboldali német AfD szekértolója.

Mindezt azok után, hogy Orbán épp örömmámorban úszott, mert az amerikai elnök olyan magyar civil szervezetektől és médiumoktól is megvonta a támogatást, amelyekkel a kormányfő évek óta ádáz küzdelmet folytat. A miniszterelnök készül a nagy dealre is, amelyet Donald Trump adminisztrációjával köthet amerikai befektetésekről. Ám valószínűleg maga sem vesz rá mérget, hogy külön elbírálásban részesíti a kormányát a nagyhatalom öntörvényű vezetője – mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy

Orbán az ellenfelei további megszorongatására készül.

Németország meghatározó hírportálja, a T-Online a napokban egyenesen azt közölte olvasóival: a magyar állam is közreműködött abban, hogy a Kreml egy prágai hírportálon, a Voice of Europe-on keresztül aláássa az európai politikai rendszert. A cseh titkosszolgálat alig egy évvel ezelőtt tárta fel azt a hálózatot, amely az oroszbarát ukrán oligarcha, Viktor Medvedcsuk közvetítésével igyekezett eljuttatni Vlagyimir Putyin orosz elnök narratíváit Európába, és megerősíteni az olyan oroszbarát szélsőjobboldali pártokat, mint a német AfD.

Mindeddig azonban nem volt világos, kitől kapott segítséget Medvedcsuk, hogy bejusson Európa szívébe. A német újságírók feltárták Medvedcsuk európai kapcsolatait – és lépten-nyomon magyar szereplőkbe ütköztek.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.