Andrusch Dániel étterem-tulajdonos: „Mindenki azt gondolja, hogy a vendéglátáshoz bárki ért”

Hogy dolgozta fel, amikor véget ért az aranyifjúélet, és nem bulizni ment az éjszakába, hanem dolgozni?

Lehetett volna ez törés is az életemben, de valójában az első pillanattól kezdve elememben éreztem magam a pult mögött. Mondhatnám, hogy ugyanazokkal ugyanazt csináltam, mint addig, csak a pult másik oldalán. Nem beszélve arról, milyen jó érzés volt kézbe venni az első kétheti fizetésemet, 48 ezer forintot. Azt a pénzt én kerestem meg. Megtapasztaltam, milyen egy normál emberi lét. Lehet, hogy a 15 évvel ezelőtti önmagam most nem lenne annyira szimpatikus. Azt hiszem, komoly jellemfejlődésen mentem keresztül. Ehhez persze segített, hogy soha nem munkaként éltem meg a vendéglátást, most sem.

Pedig nem is tanulta.

A véremben van, bár a családban csak a nagybátyám vendéglátós, övé volt az Alabárdos étterem, most pedig a Dunapark kávéház. Nem tanultam pincérnek vagy szakácsnak, de közgazdásznak igen. Tudom, hogyan kell egy üzletet vinni. Végül is ezt csinálom.

Átélte a szülei üzleti bukását, nem tart attól, hogy önt is utolérheti?

A bukás minden vállalkozásban benne van. Ha most lenne egy világválság, akkor én is becsukhatnám a kaput. Nekem a szüleim a példaképeim, az a célom, hogy legalább annyira vigyem, mint ők. A maguk erejéből lettek milliomosok. És fel tudtak állni azután is, hogy elvesztették mindenüket.

Fociban is próbálta utolérni egykor válogatott édesapját?