2020-at írunk. Januárban már lehetett olvasni arról, mit csinál a Covid Kínában, pontosabban Wuhanban. Lehetett sejteni, hogy ebből nagy baj lesz világszerte. A tőzsdék rá se hederítettek. Februárban már megjelent a vírus Európában is. A tőzsdék rá se hederítettek. Aztán március elején, amikor kiderült, hogy Bergamoban a kórházba került fertőzöttek már másokat is megfertőztek, akkor napok alatt jött az irgalmatlan esés. A Trump nevű vírusnak is hónapokra volt szüksége, hogy 2025-ben elhitesse a világgal, itt bizony nagy a baj. Jött is a tízévente (2008, 2020…) látható dinamikájú esés: S&P500 három nap alatt mínusz 16 százalék.
Visszalépés a vírushoz képest, hogy arról pontosan tudtuk, mit akar. Szaporodni. Trumpnál nem tudni. Talán nem szaporodni. Ahány „elemzést” olvastam arról, hogy mi lehet a célja annak, hogy megpróbálja feltámasztani a 20. századot, két dologban egyeztek meg. Az első fázis a vámok és a káosz, a végeredmény meg a profit. Középen meg valami, amiben egyszerre van gyenge dollár és rendületlen dollár hegemónia, valamint cipőgyáraktól virágzó USA, de vélhetően a South Park törpéi írják le legjobban a mestertervet:
1. fázis: vámok
2. fázis: ?
3. fázis: profit
Próbáljuk meg feltételezni, hogy Trump felkészültebb a törpéknél… de nem megy. Már csak azért is kételkedik az ember, mert akkor a ChatGPT által készített vámtáblázatukat legalább valaki átnézte volna. Vagy az Egyesült Államok legsikeresebb évtizedeire nem hivatkozna úgy, hogy „kirabolták, megerőszakolták és felégették” a baráti és ellenséges országok egyaránt.
De a Signal eset sem arról tanúskodik, hogy itt felnőttek fognák a gyeplőt – pláne az emojik cáfolják azt. Elég azt végiggondolni, hogy mi értelme arra törekedni, hogy az USA-nak MINDEN országgal szemben egyensúlyban legyen a külkereskedelmi mérlege. Szóval van egy trumpi kormányzat, ami felkészült helyett az indokolatlanul szeszélyesből a lustán inkompetensen át hamar ostobán kétszínűvé vált. Javaslom, senki ne bízzon politikusi mestertervekben. Inkább rettegje őket.
Szóval a tőzsdék szerint itt a világvége. Már megint. Egy határozott előrelépés, hogy végre kirakhatok sokak által értett tőzsdei mémeket. Ugyanis gyakran valami Fed kamatemelés jelenti a nagy tőzsdei eséseket, ami senkit nem érdekel. A 2009-es világvégét többen értették, de akkor még nem nagyon voltak mémek. 2020-ban is érthető volt a világvége, de akkor meg nem volt illő róla mémeket kirakni. Trump az új vírus, ezt mindenki érti, ráadásként mindent megtesz azért, hogy könnyű legyen kigúnyolni.
Tőzsdei-mém bull piac van!
Van előnye is a zuhanásnak. Ugyanis Trump az előző ciklusában az amerikai tőzsdeindexek emelkedését tartotta az egyik legfőbb értékmérőjének. Most ugyan hirtelen bölcs államférfivá látszik válni, aki évszázadokra tervez, de ha ez így megy tovább, arra fogadnék, hamar elolvad a bölcsessége. Tehát úgy tűnik, az egyetlen, ami megállíthatja a trumpi nem kreatív rombolást, az a spekulánsok ténykedése. The last check&balance standing. Köszönjük szépen.
Erdogan esetén már volt erről szó. Nagy különbség, hogy eddig inkább törökökre, észak-koreaiakra, venezuelaiakra, aregntinokra, oroszokra (ez esetben sajnos ukránokra is) korlátozódott annak hatása, ha egy despota ámokfutott. Trump esetén az egész világ az áldozat. Ez a 21. századi “Never was so much owed by so many to so few” – Churchill, Schumpeter, meg még én is forgok a síromban.
Pedig a vámok önmagukban nem jelentenének nagy problémát. Olyan, mintha az USA áfát emelt volna, csak kizárólag külföldi cégekre. Tegyük fel, hogy ennek az lenne az eredménye, hogy leáll minden bevitel az USA-ba. Ez a világkereskedelem 15 százaléka végtermékek szintjén. Kb. öt év alatt állna vissza a világ a jelenlegi kereskedelmi szintre. A fő probléma inkább a megbízhatatlanság, a bizonytalanság és azok következményei. Ezt Magyarországon folyamatosan látjuk.
De van egy jó hírem is a Trumpot kétszer megidéző Demokrata Pártnak. Kit érdekel a középosztály megtépázott nyugdíj megtakarítása, vagy az incoming recessziót leginkább megszenvedő alsó ötven százalék? A Tesla árfolyama lefeleződött, Elon Musk veszítette idén a legtöbbet a világon, ő szegényedik a leggyorsabban, az egyenlőtlenség csökken! All is well!
Nyitókép: Tüntetők Donald Trump elnök és Elon Musk ellen demonstrálnak a washingtoni National Mall parkban 2025. április 5-én. Fotó: Aashish Kiphayet/NurPhoto.
Tetszik, amit olvasol? |
Ez a hírlevél csak egy a sok közül. A hvg360-on összesen 12 rendszeres, tematikus hírlevél közül választhatsz. Hírleveleinket egyfelől szakmájukban kiemelkedő szerzők írják a gazdaság, a befektetés, a jog és a menedzsment területeiről, másfelől a HVG sokat látott – és olvasott – újságírói szemlézik a külföldi sajtót, hoznak képbe hétről hétre a világ történéseivel vagy mutatnak rá érdekes összefüggésekre adatok segítségével. |
FELIRATKOZOM >> |
A hírlevél a HVG és a HOLD Alapkezelő együttműködésében támogatott tartalomként jött létre.