Gyerek, aggastyán és hulla is ült már Szent Péter trónján, de Johanna nem

Ha végignézünk a katolikus egyház történelmén, egészen hihetetlen pápákat találhatunk. Volt köztük 14 éves gyerek, 90 éves aggastyán és olyan is, akit halála után visszaültettek a trónjára, hogy ítéletet mondjanak felette. Olyan is akadt, akinek valószínűleg már az apja is pápa volt.

Gyerek, aggastyán és hulla is ült már Szent Péter trónján, de Johanna nem

Május hetedikén elkezdődik az a konklávé, amelyen megválasztják Ferenc pápa utódját Szent Péter székébe. Annyi bizonyos, hogy több esetben is formabontó volt az elődeihez képest, de nem kerül be azon egyházfők közé, akikről a pápaság intézménye a történelem során elhíresült, illetve sok esetben hírhedt lett.

Meghalt Ferenc – a pápa, aki lezárt egy korszakot és valami újat hozott

Húsvéthétfőn elhunyt a katolikus egyházfő. Ferenc a maga egyszerűségével, közvetlenségével bármilyen helyzetben képes volt megragadni az emberek figyelmét, pápaságára mégis rányomta a bélyegét az a tény, hogy működése egyházának súlyos traumájából, XVI. Benedek lemondásából ered.

Míg Ferenc pápa regnálása mondhatni közepes időtartalmú volt (12 év, 1 hónap), addig Boldog IX. Piusz 1846 és 1878 között, 31 éven és 8 hónapon keresztül állt a katolikus egyház élén. Elméletileg ő az, aki legtovább bizonyíthatóan pápa volt, azonban az első római püspök – ha előkerülne valami bizonyíték – a második helyre sorolná. Szent Péter kinevezése Jézus által 32-ben, vagy 33-ban történhetett, míg a halála 64 és 67 között következhetett be, vagyis akár 35 éven keresztül is betölthette a „posztját”.

Emlékezetes, hogy Nero végeztette ki több kereszténnyel együtt, mert őket gyanúsította Róma felgyújtásával. A legenda szerint kérésére fejjel lefelé feszítették keresztre, mivel nem akarta magát Jézussal egyenrangúvá tenni a halálban.

Nagyon sok olyan pápa nevét ismerjük, akiknek sokkal kevesebb jutott a regnálásból, a legrövidebb pontifikátust egyes vélekedések szerint II. István pápa tudhatta magáénak.