Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A miniszterelnök azzal igyekszik elvenni a dolog élét, hogy egyre képtelenebb vádakkal hozakodik elő az ukránellenes kampányban – mutat rá a Deutsche Welle lesújtó helyzetképe.
A magyar közvélemény egyre jobban fel van háborodva a kormányfő környezetében tapasztalható luxus és a közszolgáltatások gyatra színvonala miatt. A hatalom hisztérikus propagandával válaszol, ám kérdés, ily módon át tudja-e menteni magát – mutat rá a neves Magyarország-szakértő a külföldre sugárzó német közmédiában, a Deutsche Wellében.
A mértéktelen korrupció iskolapéldájaként említi, hogy az MNB-nél lába kelt átszámítva 1,25 milliárd eurónak, amit lehetne akár gigantikus bankrablásnak is minősíteni. De nem az volt: az egyik legnagyobb csalási ügy Matolcsy Györgyhöz és Ádám fiához kapcsolódik. Utóbbi arról nevezetes, hogy évek óta kicsapongó életet folytat.
A botrányról egyre több részlet lát napvilágot és lehet, hogy fordulópont lesz az orbáni rendben. Sok magyar szemében ugyanis az ügy cseppben a tengerként világít rá a rendszer egész züllöttségére és erkölcstelenségére.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.