Trump és a Nemzeti Gárda, Észak- és Dél-Korea hangereje, burkini a strandon és osztriga az asztalon

A hét alakulata: Nemzeti Gárda

A kaliforniai Nemzeti Gárda tagjai 1992-ben, Los Angelesben

MIKE NELSON / AFP

Az illegális bevándorlók tömeges begyűjtése ellen tüntetések kezdődtek Los Angelesben, amire válaszul Donald Trump amerikai elnök egy eldugott törvényi helyre hivatkozva átvette az ellenőrzést a kaliforniai Nemzeti Gárda fölött. Először kétezer embert mozgósított, majd ezt megduplázta, és mellé kivezényelt még 700 tengerészgyalogost is. A republikánus elnök szerint csak így lehet rendet tenni az USA második legnépesebb városában. Gavin Newsom demokrata kaliforniai kormányzó viszont úgy véli, a parázsból a lángot éppen Trump lobbantotta fel, akinek nem volt alkotmányos joga bevetni a Nemzeti Gárdát, s a mozgósítás visszavonását és a felügyelet visszaadását kérte bírósági keresetben.

A Nemzeti Gárda hasonló a hadsereg tartalékos egységeihez, a tagjai másodállásban adnak fegyveres szolgálatot, vesznek részt gyakorlatokon, kiképzéseken. Az adott állam kormányzójának ellenőrzése alá tartoznak, akinek a hozzájárulásával a washingtoni kormány kérésére bevethetők külföldön, így vettek részt nemzeti gárdisták például a közelmúltban az afganisztáni és az iraki háborúban. Békeidőben természeti katasztrófák következményeinek elhárításában jeleskednek.

A Nemzeti Gárda sajátosan amerikai intézmény, amely másfél évszázaddal idősebb, mint az USA reguláris hadserege. Az első milíciát az akkor még brit gyarmat Massachusetts telepesei alapították 1636. december 13-án, hogy öntevékenyen meg tudják magukat védeni. Sorban jöttek létre a hasonló regionális alakulatok, amelyek élén az 1700-as években őrnagy állt. A fiatal Egyesült Államok 1792-ben hozott törvényt a milíciákról, amelyeket az egyes szövetségi államok irányítása alatt egyesített, és rendelkezett arról, hogy az ország elnöke mikor mozgósíthatja őket.

Erre adott példát az az 1807-es törvény, amely kimondta, hogy az immár Nemzeti Gárdának hívott alakulatok, valamint a britek ellen küzdött forradalmi hadseregből lett reguláris hadsereg bevetésére a szövetségi adminisztráció élén álló főparancsnok, az elnök utasítást adhat, ha lázadás, zendülés tör ki. Ez a lehetőség azután is megmaradt, hogy 1878-ban – az 1861-1865 közti polgárháború utáni rendezés részeként – megszületett a posse comitatus néven emlegetett törvény, amely megtiltotta szövetségi csapatok bevetését belföldi rendfenntartói feladatokra.

Mivel a Nemzeti Gárda az adott állam kormányzójának közvetlen felügyelete alatt állt, a kormányzó azt a saját államában mozgósíthatta. A második világháború után Trump előtt három fontos alkalommal vonta szövetségi parancsnokság alá az érintett Nemzeti Gárdát az amerikai elnök, s mindannyiszor az 1807-es törvényre hivatkoztak. A republikánus Dwight D. Eisenhower 1957-ben így küldött katonákat garantálni, hogy az arkansasi Little Rockban az afroamerikai diákok a szegregáció megszüntetéséről szóló legfelső bírósági döntésnek érvényt szerezve beléphessenek az addig csak fehéreknek nyitott iskolába.

Eisenhower ugyanúgy nem kérte ki a kormányzó engedélyét, ahogy a demokrata Lyndon B. Johnson sem, ő nemzeti gárdistákkal védte meg Alabamában a polgári jogegyenlőség megteremtéséért tüntetőket, akik Selmától Montgomeryig vonultak. Rendfenntartó feladattal legutóbb az idősebb George Bush mozgósította a Nemzeti Gárdát, amikor Los Angelesben 1992-ben meg kellett fékezni azokat a zavargásokat, amelyek azt követően törtek ki, hogy egy esküdtszék fölmentette az afroamerikai Rodney Kinget brutálisan megverő fehér rendőröket. Az intézkedést azonban kérte tőle Kalifornia kormányzója és a nagyváros polgármestere, és Bush még reguláris csapatokat is küldött. Az egyetlen Nemzeti Gárda, amely szövetségi parancsnokság alatt van, a fővárosi, mivel Washington szövetségi terület.