Nem más a kultúra – programok július 12-ig

Sosem értettem, miért különböztetik meg erős határvonallal a kulturálisnak jelölt tartalmakat a közéletiektől. Kultúra címkét kap a film, a zene, a színház, a tánc, az irodalom, a képző- vagy a performanszművészet, a képregény, az építészet, a design és így tovább és tovább, ezek kereszteződése, megannyi így vagy úgy sikerült, ilyen vagy olyan céllal készült alkotás és esemény. Hogyne lenne mindez „közéleti”? A köznek bemutatva, azzal interakcióban történik, emberi dolgokról.

„Nem foglalkozom politikával.” Ez mit jelent? Álnaiv kérdés, tudom, persze, hogy mit, leginkább azt, hogy valaki

meg szeretné óvni magát attól az iszapharctól, amiben nyugati világaink – otthonunkkal az élükön – jelenleg birkóznak.

És mivel az iszap épp minimum az állunkig ér, sokaknak ebből az egészből már nagyon elege van. De, csakhogy fokozzam a képzavart: jelenleg itthon két rózsaszín (Pride szín!) állat közül válogathatunk. Lehetünk fejünket földben nyugtató struccok vagy a jégen küzdelmesen állva maradó malacok. Széles a skála a nem gondolkodástól az aktivizmusig, de bárhogyan is döntünk, ha közben kultúrát fogyasztunk, már megérkeztünk a politikához. 

Mivel maximálisan hiszek abban, hogy a szavaknak ereje van (furcsa is lenne, ha nem így lenne), jövök az áltisivel: a politika szó görög eredete mindössze annyit jelent, a városok ügyei. Vagyis az ügyeink, a köznek a dolgai. Ha a köz bemegy a moziba, az az ügye lesz, mindegy, svéd egzisztenciális horrort néz vagy amerikai póniblockbustert. Valahogyan hatni fog rá, valami történik vele. Ha nem is ezen a filmen, akkor a következőn.

Van alkotás, ami kifejezetten társadalmi témát dolgoz fel, gondolkodik és arra is késztet (de rossz), míg más azt mondja, semmi köze semmihez, csak szórakoztat (de rossz). Oké, ha az utóbbit is vesszük – maradva a filmeknél mondjuk egy vállaltan buta popcorn mozit –, és van benne szerelem (anélkül nehéz), akkor megérkeztünk a Pride-hoz. Nem? Ha melegek esnek szerelembe, akkor politizál, ha heterók, akkor szórakoztat?

Micsoda marhaság.

A kultúra nem különálló buborékizé, aminek semmi köze ahhoz, amit politikának nevezünk. A kultúra szó kétféle vetülete – művészetek vagy szokások együttese – természetesen kapcsolódik egymáshoz. Mihez fordulunk, ha egy adott történelmi korszakot és helyszínt szeretnénk megérteni? Alapvetően fontos, kié volt a hatalom, de legalább annyira fontos, mit néztek, hallgattak – és amúgy mit ettek és hogyan játszottak – az emberek. Hogyan értelmezték a körülöttük lévő világot? Hogyan dolgoztak fel érzéseiket? Mi okozott számukra örömöt? Hogyan élték meg a közösséget? Hogyan határozták meg magukat? 

Legsötétebb háborúk legborzasztóbb pillanataiból tanultuk meg: menetelés közben éneklés, haláltáborban mesemondás, kórházban szavalás segít túlélni.

Az első levélben írtam arról, hogy hiába járna mindenkinek alanyi jogon, sokak számára nem hozzáférhető mindez. Viszont egész biztosan hatással van mindenkire. A kultúra, annak milyensége, annak hiánya. Egy ország kultúrája – bármelyik értelmében – mindenhol ott van, minden társadalmi réteget áthat, mindenkit érint.

Kultúrharcnak és identitáspolitikának is nevezik, amibe épp beleőrül a világ. Ilyenkor történhet meg, hogy politikai stratégiázássá (gumicsont) fajul sokak alapvető joga ahhoz, hogy bárhogyan szerethessenek és úgy éljék meg szexuális vágyaikat, ahogy nekik és partnereiknek az örömöt okoz. A Pride végső soron erről szól. Ha valakinek nem tetszik az amúgy igen széles emberi szeretet és szexualitás skálán egy-egy pont, oké. Az viszont elfogadhatatlan, ha azért, mert nem tetszik neki, másnak megtiltaná. Vagyis emberi mivoltától fosztaná meg. Pláne, ha mindezt tisztán cinikus, számító, hatalmi okokból meg is teszi.

Nagy baj van akkor, ha nem működik az élni és élni hagyni elve.

Aki ezt nem érti, valószínűleg nem jut kultúrához.

A hírlevél elején találtok az adott időszakban látogatható kiállítást, aztán napokra bontva következik a programajánlat. Észrevételek, ajánlatok, reklamálás: n.balkanyi@hvg.hu. 

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>> 

Ezen a hétvégén zajlik Orfű is, ami a kisebb fesztiválok között kitartóan ad lehetőséget magyar zenekaroknak sűrítve, közösen ünnepelni. A hírlevél második végében pedig az utolsó Bánkitó indul el. Fesztiválokról részletesebben különkiadás a következő levélben várható.