„Fegyverrel a békéért, borral a józanságért” – véste fel valaki a zalaegerszegi laktanya egyik őrtornyának a falára. Még az is lehet, hogy valamelyik hozzám hasonló egyetemi előfelvételis, sorköteles katona. Ez még 1982-ben történt; Lengyelországban épp hadiállapotot vezettek be az ellenzéki Szolidaritás szakszervezeti mozgalom megerősödését látva. Az őrbódé falán díszelgő bölcsesség akár a közvetlenül előttem ugyanott szolgáló Orbán Viktor keze nyoma is lehetet. Azé az Orbáné, aki az idei Tusványoson arról beszélt, hogy a fegyverkezési verseny komoly veszély a világ, s benne Európa békéjére, mert a fegyvereket a profit reményében gyártják, amit a háborúk kirobbantásával lehet a legegyszerűbben besöpörni. De nem kell aggódni – tette hozzá kicsit később –, mert a magyar kormány is fegyverkezik. A logikai ellentmondást ugyan nem oldotta fel, ahogy arról sem beszélt, hogy kormánya úgy fejlesztette, úgy vásárolta be magát a hadiiparba, hogy azután a komplett ágazatot átpasszolta a NER-es vállalkozóknak. A katonai repülőgépeket pedig már eleve attól a cseh cégtől vásárolják, amelyiket hol, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hol Habony Árpád, hol Hernádi Zsolt veszi a nevére.
Ha volt valami meglepő Orbán beszédében, akkor az épp az, hogy egy komoly téttel bíró választás előtt semmi újat, eredetit nem mondott.
Ráadásul azzal, hogy egyértelművé tette, hogy a kampányba vissza akarja hozni a háborús, sőt immár a harmadik világháborús tematikát, még inkább feladta a leckét az elemzőknek, s talán még feltétlen követőinek is. Hiszen korábban úgy tűnt, belátta, hogy a Rogán Művek annyira túltolta a háborús propagandát, hogy az annak nyomán támadt aggodalom hatására az emberek visszafogták a fogyasztásukat, a fiatalok pedig százszor is meggondolják a családalapítást, újabb gyermekek vállalását. A korábbi visszakozás abban is tükröződött, hogy a „háborús” költségvetés helyébe „a béke” költségvetése lépett; igaz, a repülőrajtot utóbbi sem hozta el.
