Mi lesz, ha Putyin győz? Lengyelország Japánt előzi az egy főre jutó jövedelemben – nemzetközi lapszemle

A gazdaság állapotát elnézve a magyar kormánynak van oka a szerénységre. Ha a bolgár, a magyar, a lengyel és a szlovák kormány gyengébb Ukrajnát akar, az olyan, mintha a pulyka azt kérné, hogy tálalják fel a karácsonykor. Trumpnak lila gőze sincs, miként vegye rá Putyint a fegyvernyugvásra. A világ cserben hagyja a palesztin népet. Témák és vélemények a világsajtóból.

  • hvg360 hvg360
Mi lesz, ha Putyin győz? Lengyelország Japánt előzi az egy főre jutó jövedelemben – nemzetközi lapszemle

Die Welt

Az idén már harmadszor találkozott Orbán Viktor a szélsőséges német AfD vezérével, Alice Weidellel, de előreláthatólag késő őszre máris előirányoztak egy újabb egyeztetést. Tegnap a Karmelitában zárt ajtók mögött a két strasbourgi frakció együttműködése is szóba került, ami azért érdekes, mert Weideléket a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés nyomására nem vették be a Patrióták Európárt frakciójába, ezért a német szélsőségesek kénytelenek voltak külön pártcsoportot alapítani.

Ám most úgy tűnik, hogy a két párt mégiscsak közelebb kerül egymáshoz. A német vendég azt hangsúlyozta, hogy erős Európát akarnak szuverén államokból, de úgy, hogy a polgár álljon a politika középpontjában. Szintén kitértek a két frakció lehetséges közös fellépésére. További téma volt az Unió következő hosszú távú költségvetésének jóváhagyása.

Azt tervezik, hogy összehangolják álláspontjukat az illegális migráció, valamint a „hazafias” pártok közötti kapcsolatok kiépítése ügyében is.