„Valaki segít nekem egy fürdőszoba-felújításban, és én ezt azzal viszonzom, hogy meghívom egy étterembe.” Ezt a példát hozta nemrég a könyve bemutatóján, és azzal folytatta: „csakhogy ott dolgozom, és így nem a saját zsebemből fizetem a vacsorát”. Honnan vesszük észre, hogy ez már korrupció?
Nagyon sokszor nem vesszük észre, mert teljesen természetes, hogy a kollégák kiadnak nekünk két menüt. Még az is lehet, hogy a menedzser is elnézi.
Igazából nincs egyértelmű választóvonal, hogy a nem korrupt társadalmi cserék csoportjából hol csúszunk át a korrupt szívességek csoportjába.
A cserék tárgyát én erőforrásnak nevezem, a legtöbb esetben ez valamilyen szívesség: lehet valakinek a munkája, néha még szex is, vagy az, hogy főzök valakinek. A döntő kérdés, hogy ez az én privát erőforrásom, esetleg a családomé, vagy pedig egy szervezet tulajdonában van, és én azt valamilyen módon a szervezet policy-ját kijátszva saját javamra használom.
De hát hagyományos policy-t tükröz a régi magyar mondás is: nyomtató lónak nem kötik be a száját. Szóval a kereskedelemben, vendéglátásban végül is belefér, hogy a dolgozók észszerű keretek között kivehetnek valamennyit.
Most viszonylag kis dolgokról beszélünk, de amikor mondjuk egy banki ügyintéző egy kölcsön folyósításakor úgy dönt, hogy rendben vannak ezek a papírok, miközben nagyon jól tudja, hogy hamis a munkahelyi igazolás, és ennek a rokonnak egyáltalán nincs munkája, akkor az már bőven benne van a szürke zónában. De ahogyan én látom az ilyen korrupciót, jogi szemszögből sohasem fogjuk megérteni. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy ha mondjuk ötvenes táblánál 52-vel hajtok vagy 120-szal, mindkettő szabályszegésnek minősül, társadalmilag mégis óriási különbség, sőt 52-nél valószínű, hogy még a rendőr is elengedne.
Névjegy
Jancsics Dávid szociológus, a kaliforniai San Diegó-i Egyetem professzora. Kutatási területe a korrupció. Legutóbbi könyvének bővített magyar kiadása A korrupció szociológiája címmel nemrég jelent meg a HVG Könyveknél. A munka a korrupció típusait rendszerezi, de nemcsak elméletben, hanem sok gyakorlati és sok magyarországi példával, amelyek a hétköznapi vesztegetéstől a kormányzati szintű visszaélésekig, az állam foglyul ejtéséig terjednek. Az anyaggyűjtéshez a szerző másfél évtizeden át több száz interjút készített.
Ha még Ön is szürke zónáról beszél, akkor honnan veszi észre a magyar átlagember, hogy ő most már korrupt?
