Eddig öt amerikai elnököt pipált ki és játszott ki Putyin

Rendíthetetlen és egyre növekvő elszántsággal képviselte Oroszország érdekeit Vlagyimir Putyin az amerikai elnökökkel való eddigi találkozóin. A kezdeti jó viszony után szembefordult Washingtonnal, mert úgy vélte, az kihasználta Moszkva gyengeségét.

Vaddisznópecsenye, sült sonka, káposzta, liba áfonyaszósszal – ezek szerepeltek annak a munkavacsorának a menüjén, amelyen az alig több mint két hónappal korábban elnökválasztást nyert Vlagyimir Putyin 2000 júniusának első vasárnapján a Kremlben vendégül látta Bill Clintont. A The New York Times beszámolója szerint az amerikai elnök és orosz partnere lényegre törő, kellemes beszélgetést folytatott, kíváncsiak voltak egymás álláspontjára, átbeszélték a Balkánon és a Kaukázusban zajló konfliktusokat, a nemzetközi kereskedelmi viszonyokat és az orosz gazdaság állapotát.

Az amerikai napilap az 1993-ban, 46 évesen hivatalba lépett Clinton elszántságát látta a 47 évesen Oroszország élére került Putyinban, aki kész a külpolitikában nyugalmat fenntartani, hogy a gazdasági problémákra és a sürgető belpolitikai ügyekre összpontosítson.

Az angoltudását is megcsillogtató orosz államfő személyesen kalauzolta végig vendégét a Kremlben,

megmutatta a dolgozószobáját, a kápolnát és az edzőtermet, az este zárásaként Oleg Lundstrem dzsesszzenekara Louis Armstrong előtt tisztelgett, másnap pedig Clinton beszédet mondott a dumában.

A demokrata Clinton az előző évben kétszer találkozott az akkor miniszterelnök, de már utódjelölt Putyinnal. Bár nem alakult ki vele olyan baráti viszony, mint Borisz Jelcinnel – kettejük kapcsolatát Bill és Borisz duójaként emlegették –, ám az amerikai külpolitika számára az ismeretlenségből kiemelkedett orosz politikust, ha nem is a zökkenőmentes, de a pozitív változás emberének tartotta. Putyin megtiszteltetésnek vette, hogy az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) 1999-es új-zélandi csúcstalálkozóján Clinton odament hozzá, s bevezette az állam- és kormányfők közé.

Hozzászólások