Kezdjük a legegyszerűbbel, a méltányos adózással. Ezt a követelményt nyilván nem teljesíti a fennálló adórendszer, mert a jövedelemnagyságtól függetlenül mindenki számára egységes kulcsot írt elő a személyi jövedelemadónál. A havi 3 milliót és a 300 ezret keresőtől ugyanolyan arányú hozzájárulást követel meg, a magas jövedelműek ugyanúgy 15 százalékot fizetnek be adóként, mint a minimálbéresek. Csakhogy a magas keresetűeknek jóval nagyobb a diszkrecionális (szabadon felhasználható) jövedelemrészük, ők tehát könnyebben lemondanak a jövedelmük 15 százalékáról, mint az alacsony jövedelműek, akik az egész keresményüket létfenntartásra kénytelenek költeni.
Emiatt kézenfekvőnek tűnik az adórendszerben figyelembe venni a teherbíró képességet, s ennek megfelelően a nagyobb jövedelmű polgárokra nagyobb adókulcsot kivetni. Így van ez a fejlett világ túlnyomó részében, ahol többkulcsos szja-rendszerek vannak érvényben. 2010 után a Fidesz két ok miatt vezette be az egykulcsos rendszert: egyrészt hogy kifehérítse a gazdaságot, másfelől hogy érdekeltséget teremtsen a magasabb jövedelmek elérésére. Az első cél esetében valóban volt némi pozitív változás, jóval kevesebb vállalkozó jelentette be magát minimálbérre, az érdekeltség fokozásánál azonban nem volt érdemi javulás.

Sajnálatos, hogy a magyar társadalom nagy része nem toleráns a szegényekkel, nem hajlandó kiállni mellettük.
A szavazópolgárok többsége szó nélkül elfogadta az egykulcsos adórendszert. Az értelmiségiek ugyan átlátták, hogy mennyire méltánytalan ez az adózási forma, azonban szemet hunytak felette, és annak örültek, hogy nekik kevesebb szja-t kell fizetniük.
Igazságtalan rendszer
A Fidesz-közeli szakértők azt hajtogatták, hogy mennyire igazságos az egykulcsos szja, hiszen mindenki a jövedelmének ugyanakkora hányadát fizeti be adóként. Ez azonban nem így van, mert ha figyelembe vesszük a családi adózás szabályait is, akkor hamar kiderül, hogy a jobb módúak nagyobb adó-visszatérítést tudnak igénybe venni, mint az alacsony jövedelműek.