Ha így október elején a Kedves Olvasó valamiféle különös hiányérzetet tapasztal; ha a hatodik érzéke bejelez, de nem tudja pontosan, mire; ha úgy érzi, valahogy nem kerek a világ: ne ijedjen meg, a hiba nem az ön készülékében van. A zavart az erőben minden bizonnyal az ön esetében is az okozza, hogy elmaradt az idén szeptemberben esedékes VI. Budapesti Demográfiai Csúcs. Nem történt ezzel kapcsolatban kormányzati bejelentés, nem zsezsegnek tőle a digitális polgári körök, nem említette meg Orbán Viktor egyik podcastinterjújában sem.
A 2023-ban még ereje teljében lévő népszaporulati nagygyűlés csendben, békében, szerettei körében elmúlt.
A kétévente megrendezett nemzetközi jobboldali-konzervatív találkozó, amely hivatalosan „a családok előtt álló kihívásokról és lehetőségekről” való gondolkodásnak, nem hivatalosan pedig Orbán Viktor és a kormány családpolitikája egekbe magasztalásának teremtett platformot nemzetközi (szélső)jobboldali politikai szereplők számára, fontos, sőt, egyre fontosabb szereplője volt a Fidesz által hosszú évek óta mesélt történetnek.
A 2010 óta regnáló kormányok túlnyomórészt nem pozitív üzenetekkel operálnak, hanem a frászt hozzák a választókra: a fideszes szellemvasút mentén migránsok, sorosgyörgyök, meleglobbisták, brüsszeliták és ukránok bújnak meg minden zugban, és csak a megfelelő pillanatot várják, hogy ránk vessék magukat. Ezekben a vészterhes, vagy inkább vészjósló kommunikációval terhelt időkben a család- és népesedéspolitika (ez a kettő Magyarországon sajátságos módon összeforrt) különleges szerepet tölt be: szinte egyedüliként jelenít meg valamit, amiért, és nem aminek ellenében kell a Fideszre szavazni, legalábbis a kormánypárt szerint.
„A Fidesz támogatja a családokat” – ez a szlogen önmagában képes hatni a szavazókra. Kinek jutna egyáltalán eszébe megkérdőjelezni a családok kiemelt fontosságát a társadalomban? Kit ne öntene el a melegség egy nagy, boldog család láttán? És ki ne akarna egy csomó pénzt adni nekik? (Az, hogy a kormánypártok értelmezésében a család kizárólag a fehér, magyar anyanyelvű, keresztény és heteronormatív családokat jelenti, az már egy másik kérdés, amit most nem nyitnék ki; ahogyan annak a részleteibe se mennék bele, hogy az egyébként valóban magasztos célok árnyékában milyen, a társadalom szempontjából gyakran igen kártékony közpolitikák valósultak meg az elmúlt évtized során.)
Ebbe a Fidesz szempontjából kiemelt témába illeszkedett, majd emelkedett ki belőle a Demográfiai Csúcs, amelynek első két, 2015-ös és ’17-es kiadása még meglehetősen kis felhajtás mellett zajlott le, hogy aztán ’19-ben olyan sztárfellépőkkel robbanjon be a köztudatba, mint a volt ausztrál miniszterelnök Tony Abbott, Orbán akkor épp kormányon lévő cseh cimborája Andrej Babiš, vagy Orbán állandóan kormányon lévő szerb cimborája, Aleksandar Vučić.
Hozzájuk csatlakozott ’21-ben, illetve ’23-ban Trump korábbi alelnöke, Mike Pence, az olasz miniszterelnök Giorgia Meloni, és még számtalan, a nemzetközi keresztény-konzervatív térben jól ismert szpíker. A „családbarát Magyarország” szlogen reklámozásán túl az összejövetelek arra is kiválóan alkalmasak voltak, hogy a kormány mindazok orra alá dörgölje őket, akik Orbán nemzetközi elszigeteltségéről beszéltek: már hogy lenne a magyar miniszterelnök elszigetelt, amikor fajsúlyos nemzetközi politikusok állnak sorba, hogy szembe dicsérhessék?
De ha egyszer ekkora nagy siker volt a Demográfiai Csúcs, hogyhogy idén őszre kikopott a repertoárból? – merülhet fel joggal a kérdés.
