Hullámzó mondatok, mélyülő naplementék – Krasznahorkai László világa Szentendrén, a MűvészetMalomban

„…eldöntötte, hogy mindent alaposan megfigyel s folyamatosan »dokumentál«, arra törekedve, hogy egyetlen apróságot se mulasszon el (ST) s csak annak éljen, amit véleménye szerint mindig is tennie kellett volna: hanyatt feküdni ugyanis az ágyban, és mintegy unaloműzés gyanánt mondatokat ácsolni reggeltől estig »ugyanarra a keserű melódiára« (EM)…” – a többi között ezt a szöveget írták fel egy fél méter széles és kb. 50 méter hosszú hullámpapírcsíkra szép, kalligrafikus betűkkel. A szövegcsík hullámokat vetve úszik a levegőben, bekukkantva a kiállítás összes beugrójába és mindkét szintjére. A zárójeles rövidítések feloldásához Krasznahorkai László regényeinek címét kell csak felidézni (ebben az esetben ST: Sátántangó, EM: Az ellenállás melankóliája).

„Ismert, hogy Krasznahorkainak nagyon hosszú mondatai vannak, sőt, legutóbbi szövegei, regényei már csak egyetlen mondatból állnak, ami akár 400 oldalas lehet. Erre reflektálva döntöttem el, hogy kell egy mondat, ami végigmegy a térben. A szalagon végigfutó szöveget több írásának azon mondataiból raktam össze (pontokkal és jelzett regénycímekkel elválasztva), amik magára az írásra reflektálnak” – meséli Szilágyi Zsófia Júlia, a MűvészetMalom (Ferenczy Múzeumi Centrum) Minduntalan. Krasznahorkai László prózavilága című kiállításának kurátora, miközben végigvezet az anyagon. „A tervezésekor nem Krasznahorkai László, a személy, hanem Krasznahorkai művei, szövegei, prózái kerültek a középpontba” – teszi hozzá.

A kérdésre, hogy a Múzeum irodalmi kiállításai témájának kiválasztásában milyen szempontok játszanak közre, azt mondja: „Nyilván van személyes kapcsolódás is, olyanokat választok, akiket szeretek, és akikről azt gondolom, hogy fontosak, de mivel itt Szentendrén a képzőművészet markáns és meghatározó, az is szempont, hogy a vizualitással is legyen kapcsolata annak az írónak vagy annak az irodalmi jelenségnek, akiről vagy amiről a kiállítás szól. Krasznahorkainál ez a Tarr Béla-filmek miatt adott, de az író számos művében kapcsolódik képzőművészeti és kulturális alkotásokhoz. Végül, de nem utolsó sorban ő maga személyesen is kötődik a szentendrei művészeti szcénához: 1974-ben költözött Szentendrére, ahol akkor egy erős neoavantgárd közeg fogadta, pezsgő kulturális élettel, összejáró alkotókkal.”

Kiállítási enteriőr

Deim Balázs

Krasznahorkairól tudott, hogy gyakran utazik, többnyire azért, hogy a célállomáson (és/vagy útközben) írjon. A kiállítás előterében olvasható alapinformációk, rögzített interjúk és infografikák erre is utalnak. De az ábrák nem csak a szerzőnek, hanem szövegeinek mozgását is jelzik a világban, hiszen az egyik legtöbb nyelvre fordított kortárs magyar íróról van szó.

„Király Péter és Kiséry András bölcsész-informatikusok három bejegyzést is írtak tematikus blogjukon a Krasznahorkai-fordítások mintázatairól, mi pedig összegyűjtött adataik felhasználásával vizuális módon érzékeltetjük a látogatóknak, hogy a világhír, meg »a legismertebb kortárs magyar író« nemcsak egy szlogen, hanem valóság. Tehát ebben a térrészben infografikán látható, hogy hány könyvét hány nyelvre, fordították le, illetve címekre bontva kitűnik például, hogy melyiket fordították le a legtöbb nyelvre (ez egyébként a Sátántangó, és Az ellenállás melankóliája)” – teszi hozzá Szilágyi Zsófia Júlia.

Az előtérben van egy olyan képernyő is, amin Krasznahorkai öt fordítójával – George Szirtes (angol), Adan Kovacsics (spanyol), Gábos Ildikó (román), Heike Fleming (német), és Joëlle Dufeuilly (francia) – készült interjú látható-hallható.

A három kisebb tér a kiállítás felső szintjén, hasonlóan a két alsó nagyobbhoz, valamint a kiállítást lezáró lírai-filozofikus hangulatú beugróhoz, telis-tele van installatív ötletekkel: változatos megjelenésű dokumentumok és műtárgyak, sok fotó (kiállításmegnyitókról, baráti együttlétekről, forgatásokról); festmények, grafikák, 3D szobrok, játékos ötletességgel összeállított anyagokat tartalmazó fali boxok, és persze film- és forgatókönyv-részletek, meg újra és újra előkerülő utalások az ikonikus Krasznahorkai–Tarr művészi együttműködésre és barátságra.

A nagy belmagasságú alsóbb térben pedig ott van egy bálna is. Na nem a filmbeli, mert az persze nem fért volna be, hanem az operaházi.

„Eötvös Péter írt egy magyar nyelvű operát az Az ellenállás melankóliája című regényből, Valuska címmel. Ezt 2023 őszén mutatták be, mi pedig kölcsönkértük az előadáshoz készült díszlet bálnáját. Legközelebb október 17-én játsszák a darabot, akkor vissza fog úszni az Operába, de addig itt pihen! A bálna ugye az Az ellenállás melankóliája (1989) című regénynek egyik alapvető szimbóluma, de A Manhattan-tervben (2018) is fontos szerepe lesz. A Théseus-általános (1993) című könyvben pedig maga az ősélmény is olvasható, ugyanis tény, hogy 1963-ban egy Góliát nevű bálnát, ami Dániából érkezett Magyarországra egy óriási utánfutós teherautón, cirkuszi mutatványként végighurcoltak az országon. A bálnát az akkor kilencéves Krasznahorkai látta Gyulán, és ezt az élményt eleveníti meg az említett kötetben” – vezet közelebb a nevezetes emlőshöz a kurátor.

A kétszintes kiállítás alsó részének közel felét az író és Tarr Béla rendező évtizedeken át tartó együttműködésének dedikálták. Tarr 1985-ben olvasta el a Sátántangót, és attól fogva együtt dolgoztak szinte az összes filmjén. A Kárhozat, a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák és a Torinói ló című filmek mind Krasznahorkai szövegei alapján készültek, illetve még egy kevéssé ismert mű, Az utolsó hajó című rövidfilm is, amely egy európai együttműködés részeként készült el.

Kiállítási enteriőr

Deim Balázs

„Itt láthatóak az eredeti filmplakátok, a családtól kaptuk kölcsön. Ahogy a kölcsönadó mondta: »ezt a celluxot még Béla ragasztotta rá«, szóval ezek tényleg az eredeti plakátok. Gazsi Zoltán gyártásvezető jóvoltából a Sátántangó születéséről vannak itt werkfotók is. A terem hátsó falán pedig a Werckmeister harmóniák című filmből vetítünk egy rövid részletet, benne többek között olyan Szentendréhez köthető szereplőkkel, mint feLugossy László vagy Lois Viktor”– oszt meg további részleteket a kurátor.

Aki a Szentendréhez kapcsolódó időszak tárgyi-szellemi-személyes vonatkozásaira kíváncsi, az töltsön hosszabb időt a fenti terekben is, megéri. Még akkor is, ha az út eleje kissé nehezített, ugyanis az első kiállításrészben a falak előtt keresztben kifeszített madzagok állják el (látszólag) a látogató útját.

„Mivel alapvetően a szövegekre koncentráltunk, a kiállításban is érzékeltetni akartam azt a fajta nehezítettséget, amit a szövegek megközelítése jelent. A látogatónak, hasonlóan az olvasóhoz, meg kell dolgoznia az élményért. Arra biztatjuk, lépje át a madzagokat, és olvassa el az azokon függő táblácskák orientáló szövegeit, amelyek azt mondják el, hogy miért ezek a festmények és fotók kerültek ki ebben a térben a falra. Azaz próbáljon kicsit átlépni a saját határain, a saját komfortzónáján, majd jusson el a falakon látható művekig. Ebben a térrészben alapvetően olyan idézetek vannak, és azokhoz kapcsolódóan olyan műtárgyak, amelyek a Krasznahorkai-szövegekben nagyon markánsan megjelenő folyamatos úton levés, üldözöttség, keresés, a keresés lehetetlensége, az otthon, a hazatalálás nehézsége vagy lehetetlensége körül forognak” – teszi hozzá Szilágyi Zsófia Júlia.

A kiállítás fontos alapelve, hogy nem kronologikusan, időrend szerint halad, hanem a szövegek átjárhatóságát, összefüggését reprezentálja, emiatt bizonyos alkotóktól a kiállítás több pontján is megjelennek művek, mint például a fenti első térrészben Bukta Imre grafikája egy jegenyéről, de máshol szintén tőle látható egy remek Krasznahorkai-portré is. „Amikor Krasznahorkai László bekerült a Digitális Irodalmi Akadémiába, akkor hasonlóan a többi beválasztott íróhoz, kapott egy lehetőséget, hogy fessenek róla egy portrét. Ebben az esetben Krasznahorkai jóbarátja, Bukta Imre készítette ezt el”– avat be újabb részletbe a kurátor

Kiállítási enteriőr

Deim Balázs

Nagyon sok kiállítást nyitott meg Szentendrén Krasznahorkai László, majd ez a tér idővel tágult. Többek között Bukta Imrének, Lois Viktornak, Felugosi Lászlónak, Gémes Péternek, Hegedűs 2 Lászlónak, Medvigy Gábornak, Szilágyi Lenkének, Szentjóby Tamásnak is írt megnyitóbeszédet. Az említett kiállításokból látható néhány műtárgy ízelítőként, és számos eseményt megörökítő fotót is kiállítottak. Ehhez a következőket teszi hozá a kurátor:

„Bár deklaráltan Krasznahorkai prózavilágáról szól a kiállítás, vagyis nem az író személyéről, a látogatók szeretik, ha van mihez kapcsolni egy életművet, szövegeket; jó a ráismerés öröme, ezért is látni itt kiállításmegnyitókról vagy például Az utolsó hajó című elbeszélés 1984-es felolvasásáról a Műhely Galéria pincéjében archív fotókat. Krasznahorkai első öt kötetéből négynek a borítóján Deim Pál-munkák jelentek meg, aki fontos szentendrei művész volt, és nagyon jó barátságot ápolt az íróval. Medvigy Gábor pedig, aki ugye a Sátántangónak lett az operatőre, szintén itt élt egy időben, tehát minden mindennel összeér…”

Az alsó szint beugrójában végződő kiállítás ott látható része egy (részben) szövegekből kirakott, első pillantásra távol-keletinek tűnő kertet idéz meg, mögötte a falon pedig rajzos ábrák a kelő és lenyugvó nappal, benne szövegekkel.

„Arra utalunk itt, hogy az esztétikumon és a művészeteken kívül létezik talán egy másik közeg, ami kiutat jelenthet, és ehhez kapcsolódóan vannak itt tárgyak, műtárgyak, illetve szövegek egy stilizált természeti táj megidézésével. A hátsó falon látható naplementék és napfelkelték nem csupán szép szöveginstalláció, hanem utal a Krasznahorkai narrációra is, hiszen az író maga hozza azt a példát, amikor rákérdeznek, hogy miért dolgozik ilyen hosszú mondatokkal, hogy nézzünk meg egy naplementét, mennyi ideig tart a világosból a sötétbe tartó átmenet, de nincs olyan, hogy hosszú vagy rövid, hanem annyi, amennyi, annyi az ideje” – zárta gondolatait a szinte kimeríthetelenül gazdag tárlat kurátora.

Nyitókép: A Minduntalan című kiállítás egyik része a szentendrei MűvészetMalomban / Fotó: Deim Balázs