Meghalt György Péter esztéta
71 éves volt.
Akarata ellenére is beírta magát a politikatörténetbe a szerdán elhunyt György Péter esztéta. Az 1993-as szárszói találkozón ugyanis emlékezetes szócsatát vívott Orbán Viktorral, aki akkor vett részt először és utoljára a sokáig évenként megrendezett összejövetelen.
Vitájuk apropóját a Fidesz akkor frissen kirobbant székházügye szolgáltatta. A párt úgy jutott pénzhez, hogy összeállt az akkor az ellenzék által páriaként kezelt MDF-fel, és egy olyan épületet kapott székház gyanánt, amelyet rögtön el is adott. A Simicska Lajos által végigvitt ügyletben a befolyt pénzből pedig minden valószínűség szerint nemcsak a pártnak, de az Orbán-bányáknak is jutott.
71 éves volt.
A szárszói találkozón György Péter „lazább etikát” észlelt a Fidesznél, s jelezte, hogy nem érti, „az a párt, amelyik pár évvel ezelőtt kikérte magának, hogy bármiféle állami vagyont el lehessen herdálni”, hogyan csinálhatta ezt.
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.