Egyik lakhatásra alkalmatlan épületből költöztek a másikba – írja gyerekkora nehéz időszakáról az új memoárban, az Angyalok kenyerében. Mennyire érezte a családját szegénynek?
Alsó középosztálybeliek voltunk. Küzdelmes életük volt a szüleimnek, mindent megtettek, hogy legyen mit enni a három gyereküknek. A mindennapi betevő jelentette a legnagyobb gondot, nagyon kevés pénzünk volt. Lehet, hogy hiányt szenvedtünk anyagiakban, de boldog gyerek voltam, egész nap a földeken, az erdőben játszottunk. Nem sokkal a háború után voltunk, sok család küzdött a fennmaradásért, voltak, akik rosszabb helyzetben voltak, mint mi.
Meglepett, hogy már a második lemezével koncertezett, ám még csak egészségbiztosítása sem volt rocksztárként. Amikor koponyatörést szenvedett egy Bob Segerrel közös koncerten, az orvosi ellátását közeli barátja, a fotóművész Robert Mapplethorpe élettársa fizette ki.
Bob Seger rocksztár volt, én nem. Kezdő voltam, úton valami felé, amúgy is inkább előadóként tekintettem magamra. Népszerű voltam Európában, de nem voltak nagy pénzt hozó lemezeim. Fiatalok voltunk, örültünk, hogy felléphettünk. Olyan földi dolgok, mint az egészségbiztosítás, meg se fordultak a fejünkben. A balesetem után a barátaim segítettek.
Az új memoárban visszatér New Yorkba, abba az időbe, amikor minden elkezdődött, és amit a Kölykök című memoárjában oly érzékletesen megörökített. A hetvenes évek elején vagyunk, együtt él a Chelsea Hotelben Sam Shepard drámaíróval, és a szálloda halljában üldögélve írja a verseit. Poétikailag termékeny közeg volt a Chelsea Hotel előtere?
Nem azért ücsörögtem ott, hogy a ki-be járó hírességeket figyeljem, hanem mert a nap nagy részében csend volt, ami jól jött az íráshoz. Persze engem sem hagyott hidegen, ha feltűnt a hallban Jean-Luc Godard, William Burroughs, vagy az Allman Brothers. Akkoriban még szabadabban mozoghattak a hírességek, nem volt akkora a celebkultusz, mint ma. Nem mondhatnám, hogy a Chelsea Hotel előtere különösebben termékeny közeg lett volna a versírásra, de nem nagyon volt más választásom, oda tudtam csak elvonulni. 22 évesen azonban boldogan beértem ezzel is.
Shepard javasolta, hogy keressen egy gitárost, aki versmondás közben kísérné. Keresett is, Lenny Kaye-t választotta. Lényeges lépés volt, hogy költőből zenész legyen?
