Évente 150 milliárd dollárt érő ruhát dobunk a szemétbe
A Boston Consulting Group augusztusi jelentése aláhúzza: nem pusztán „zöldügyről” van szó. Ez a divatipar egyik legnagyobb kiaknázatlan üzleti lehetősége.
2024-ben globálisan 120 millió tonna textíliát dobtunk ki. Ezzel a kihajított – feleslegesnek, divatját múltnak ítélt – ruházattal 200 nagystadiont lehetne megtölteni. A hulladékhegy csak tovább nő: 2030-ra akár évi 150 millió tonnára is duzzadhat. Ha valaki azt hinné, hogy a kidobásra ítélt ruhákkal megtöltött adományzsákjai második esélyt jelentenek egy hangulatos turkálóban, az valószínűleg téved.
A fejlettebb országokban az így leadott ruhák nagy része konténerekben végzi – sokszor a világ másik felén. Ott viszont gyakran nem új élet, hanem lassú pusztulás vár rájuk, például az űrből is látható, hírhedt chilei Atacama-sivatagban található ruhatemetőben. A kidobott ruhák 80 százalékát vagy elégetik, vagy hulladéklerakókba száműzik, alig 1 százalék jut vissza a körforgásba új textilszálakként.
A világ példa nélküli ütemben állít elő ruhákat és más textíliákat – és ugyanilyen gyorsan ki is dobálja azokat. Ezzel hasznos alapanyag vész el, és nő a környezeti terhelés. A Boston Consulting Group (BCG) jelentése (Spinning Textile Waste into Value) a vissza nem nyert textilhulladék teljes nyersanyagértékét évi mintegy 150 milliárd dollárra becsüli. Ha a világ ennek a hulladéknak csupán a negyedét visszanyerné, az fedezné a 30 legnagyobb divatcég éves anyagköltségét.
Eközben, a BCG elemzése szerint, jelenleg a kidobott ruhák alig 12 százalékát használják tovább mások, és a kidobott ruházati cikkek alig 7 százalékát ítélték újrahasznosításra alkalmasnak. A környezeti és gazdasági érv világos: a textilhulladék csökkentése értékes erőforrásokat őrizne meg, és segítene minimalizálni a környezeti és társadalmi hatásokat.
Ez nem pusztán „zöldügy” – ez a divatipar egyik legnagyobb kiaknázatlan üzleti lehetősége.
A divatipar üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 92 százalékáért a textíliák előállítása – a nyersanyagok kitermelésétől a gyártásig – felelős. A hulladékkezelés tovább növeli ezt a kibocsátást: mindössze egy tonna textil elégetése akkora szén-dioxid-kibocsátással jár, mint egy utas hat oda-vissza repülőútja London és New York között. Ugyanennyi textil lerakása a hulladéklerakóban nyolc ilyen oda-vissza út kibocsátásával egyenértékű, miközben a lerakás további kockázatot hordoz, mivel káros mikroműanyagokat juttat a környezetbe.
Ahogy a textilhulladék mennyisége nő, a lerakási lehetőségek egyre szűkösebbé válnak. Az Egyesült Államokban a textilhulladék mennyisége 2000 és 2018 között 50 százalékkal emelkedett. Ilyen ütem mellett az ország hulladéklerakói 2038-ra elérhetik kapacitásuk határát. Milliárdokat dobunk ki az ablakon, miközben óriási lehetőséget szalasztunk el arra, hogy a divatipart fenntarthatóbbá és ellenállóbbá tegyük.
Első fecskék
Már vannak olyan vállalatok, amelyek felismerték, hogy a „dobd ki és gyárts újat” modell hosszú távon fenntarthatatlan. A szabályozói nyomás is erősödik: az EU kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) rendelete például kötelezi a gyártókat, hogy finanszírozzák a ruháik életciklusa utáni gyűjtési és újrahasznosítási rendszereket.
Pár nagy márka már elkezdte újragondolni az üzleti modelljét. Az Adidas, a New Balance és a Puma textil-textil újrahasznosítási programokat indítottak, hogy biztosítsák a jövő nyersanyagellátását, és megfeleljenek saját fenntarthatósági céljaiknak. Ha ez a trend folytatódik, és még több cég csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, a BCG előrejelzése szerint 2030-ra a visszanyert textil iránti kereslet akár 30-40 millió tonnával meghaladhatja a kínálatot.
Miért ilyen nehéz a megoldás?
Technológiai korlátok
Az újrahasznosított alapanyagok gyakran drágábbak, mint a vadonatúj, úgynevezett „szűz” szálak. Ráadásul a legtöbb modern ruhadarab már kevert anyagból készül – gondoljunk csak a rugalmas edzőfelsőkre vagy a puha kapucnis pulcsikra –, ezek feldolgozása pedig sokkal bonyolultabb, mint a 100 százalékos pamuté vagy poliészteré. Az összetett szövetek újrahasznosítása meghaladja a jelenlegi technológiai lehetőségeket. A jelenlegi ipari újrahasznosítási megoldások többsége – amelyek főként mechanikai eljárások – kizárólag egynemű textíliákat tud kezelni. Ez az eltérés a hulladék és a technológia között sürgősen új megoldások megtalálását teszi szükségessé. Olyan technológiákat, amelyek költségben és minőségben is versenyképes termékeket állítanak elő.
Az infrastruktúra hiánya
A jelenlegi újrahasznosítási rendszerek nem a mai textiltermelés hatalmas mennyiségének kezelésére készültek. A legtöbb begyűjtési csatorna elsősorban a jótékonysági és kereskedelmi viszonteladói piacokat szolgálja, nem pedig az újrahasznosítást. Ennek következtében a válogatás jórészt a viszonteladásra és nem az újrahasznosításra optimalizált. A kézi válogatás nem képes hatékonyan besorolni a textíliákat az újrahasznosíthatóság, az anyagösszetétel és szín szerint, és nem tudja kellő hatékonysággal eltávolítani a zavaró elemeket, például a gombokat és cipzárakat.
Gazdasági realitás
Jelenleg a visszanyert anyagok gazdaságilag és gyakorlati szempontból gyakran kevésbé vonzók, mint az új szálak. Bár a visszanyert szálak iránti érdeklődés nő, a minőséggel, az elérhetőséggel és a meglévő ellátási láncokba való beilleszthetőséggel kapcsolatos aggályok csökkenthetik a vonzerőt.
Emellett a költségkülönbség jelentős: a visszanyert poliészter ára több mint kétszerese lehet az új poliészterének, és a visszanyert pamut is jellemzően drágább. Ezek a magasabb árak részben a több évtizede optimalizált, új alapanyagokra épülő globális ellátási láncokból fakadnak, részben pedig a támogatások hatásaiból – valamint abból a tényből, hogy az új alapanyagok előállítása során okozott környezeti károk sok esetben nem jelennek meg az árban.
Ezen hiányosságok orvoslásához a divatipart valódi körforgásos gazdasággá kell alakítani. Egy ilyen átalakulás drámaian növelné az újrahasznosítás hatékonyságát, fokozná a visszanyert szálak iránti piaci keresletet, és ösztönözné a textilhulladék feldolgozására alkalmas technológiákba történő beruházásokat.
Ahhoz, hogy ez a körforgás valósággá váljon, a divatmárkáknak, befektetőknek, innovátoroknak és fogyasztóknak együtt kell működniük. Alapvető lépés a fogyasztók ösztönzése arra, hogy visszanyert anyagból készült ruhákat válasszanak.
Öt lépés a körforgásos textilipar érdekében
Bár a teljes, 150 milliárd dollárnyi érték visszanyerése a nehézségek miatt valószínűtlen, világos, hogy a kiaknázatlan potenciál jelentős.
Megfelelő beruházásokkal, amelyek nagyszabású körforgásos textilipart építenek ki, a hulladék újrahasznosítási aránya meghaladhatná a 30 százalékot.
Ez több mint 50 milliárd dollárnyi nyersanyagértékű új szálat eredményezne, és mintegy 180 ezer új munkahelyet teremtene.
Ennek érdekében
a divatipar szereplőinek komoly innovációra, valamint
a visszanyert szálból készült textíliák iránti kereslet ösztönzésére kellene törekedniük,
Nyitókép: Atacama-sivatag, Chile, 2021. szeptember 26. Fotó: Martin Bernetti / AFP
Tetszik, amit olvasol?
Ez a hírlevél csak egy a sok közül. A hvg360-on 10+ hírlevél közül választhatsz. Ezeket egyfelől szakmájukban kiemelkedő szerzők írják például a gazdaság, a menedzsment vagy a viselkedéstudomány területeiről, másfelől a HVG sokat látott újságíróit követhetitek: érdekes összefüggések adatokon keresztül, változó világunk jogi értelmezése, személyes történetek közéletről női szempontból, szemérmetlen dömpingű kultúrajánlat és külföldi lapok heti hírszemléje.
Madáretetőben is találtak bankjegyeket az NVVH nyomozói. Az elnök szerint „senkinek az óvodai jele” nincs a megtalált hat és félmilliárdon, majd eldől, hogy kié volt.
A húsleves és a rántott hús sokaknak ismerős kiindulópont, de az ország étkezési kultúrája jóval sokszínűbb annál, mint amit a klasszikus családi ebédről alkotott képünk sugall.