A Boston Consulting Group augusztusi jelentése aláhúzza: nem pusztán „zöldügyről” van szó. Ez a divatipar egyik legnagyobb kiaknázatlan üzleti lehetősége.
2024-ben globálisan 120 millió tonna textíliát dobtunk ki. Ezzel a kihajított – feleslegesnek, divatját múltnak ítélt – ruházattal 200 nagystadiont lehetne megtölteni. A hulladékhegy csak tovább nő: 2030-ra akár évi 150 millió tonnára is duzzadhat. Ha valaki azt hinné, hogy a kidobásra ítélt ruhákkal megtöltött adományzsákjai második esélyt jelentenek egy hangulatos turkálóban, az valószínűleg téved.
A fejlettebb országokban az így leadott ruhák nagy része konténerekben végzi – sokszor a világ másik felén. Ott viszont gyakran nem új élet, hanem lassú pusztulás vár rájuk, például az űrből is látható, hírhedt chilei Atacama-sivatagban található ruhatemetőben. A kidobott ruhák 80 százalékát vagy elégetik, vagy hulladéklerakókba száműzik, alig 1 százalék jut vissza a körforgásba új textilszálakként.
A világ példa nélküli ütemben állít elő ruhákat és más textíliákat – és ugyanilyen gyorsan ki is dobálja azokat. Ezzel hasznos alapanyag vész el, és nő a környezeti terhelés. A Boston Consulting Group (BCG) jelentése (Spinning Textile Waste into Value) a vissza nem nyert textilhulladék teljes nyersanyagértékét évi mintegy 150 milliárd dollárra becsüli. Ha a világ ennek a hulladéknak csupán a negyedét visszanyerné, az fedezné a 30 legnagyobb divatcég éves anyagköltségét.
Eközben, a BCG elemzése szerint, jelenleg a kidobott ruhák alig 12 százalékát használják tovább mások, és a kidobott ruházati cikkek alig 7 százalékát ítélték újrahasznosításra alkalmasnak. A környezeti és gazdasági érv világos: a textilhulladék csökkentése értékes erőforrásokat őrizne meg, és segítene minimalizálni a környezeti és társadalmi hatásokat.
Ez nem pusztán „zöldügy” – ez a divatipar egyik legnagyobb kiaknázatlan üzleti lehetősége.
A divatipar üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 92 százalékáért a textíliák előállítása – a nyersanyagok kitermelésétől a gyártásig – felelős. A hulladékkezelés tovább növeli ezt a kibocsátást: mindössze egy tonna textil elégetése akkora szén-dioxid-kibocsátással jár, mint egy utas hat oda-vissza repülőútja London és New York között. Ugyanennyi textil lerakása a hulladéklerakóban nyolc ilyen oda-vissza út kibocsátásával egyenértékű, miközben a lerakás további kockázatot hordoz, mivel káros mikroműanyagokat juttat a környezetbe.
Ahogy a textilhulladék mennyisége nő, a lerakási lehetőségek egyre szűkösebbé válnak. Az Egyesült Államokban a textilhulladék mennyisége 2000 és 2018 között 50 százalékkal emelkedett. Ilyen ütem mellett az ország hulladéklerakói 2038-ra elérhetik kapacitásuk határát. Milliárdokat dobunk ki az ablakon, miközben óriási lehetőséget szalasztunk el arra, hogy a divatipart fenntarthatóbbá és ellenállóbbá tegyük.
Már vannak olyan vállalatok, amelyek felismerték, hogy a „dobd ki és gyárts újat” modell hosszú távon fenntarthatatlan. A szabályozói nyomás is erősödik: az EU kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) rendelete például kötelezi a gyártókat, hogy finanszírozzák a ruháik életciklusa utáni gyűjtési és újrahasznosítási rendszereket.
Pár nagy márka már elkezdte újragondolni az üzleti modelljét. Az Adidas, a New Balance és a Puma textil-textil újrahasznosítási programokat indítottak, hogy biztosítsák a jövő nyersanyagellátását, és megfeleljenek saját fenntarthatósági céljaiknak. Ha ez a trend folytatódik, és még több cég csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, a BCG előrejelzése szerint 2030-ra a visszanyert textil iránti kereslet akár 30-40 millió tonnával meghaladhatja a kínálatot.
Technológiai korlátok
Az újrahasznosított alapanyagok gyakran drágábbak, mint a vadonatúj, úgynevezett „szűz” szálak. Ráadásul a legtöbb modern ruhadarab már kevert anyagból készül – gondoljunk csak a rugalmas edzőfelsőkre vagy a puha kapucnis pulcsikra –, ezek feldolgozása pedig sokkal bonyolultabb, mint a 100 százalékos pamuté vagy poliészteré. Az összetett szövetek újrahasznosítása meghaladja a jelenlegi technológiai lehetőségeket. A jelenlegi ipari újrahasznosítási megoldások többsége – amelyek főként mechanikai eljárások – kizárólag egynemű textíliákat tud kezelni. Ez az eltérés a hulladék és a technológia között sürgősen új megoldások megtalálását teszi szükségessé. Olyan technológiákat, amelyek költségben és minőségben is versenyképes termékeket állítanak elő.
Az infrastruktúra hiánya
A jelenlegi újrahasznosítási rendszerek nem a mai textiltermelés hatalmas mennyiségének kezelésére készültek. A legtöbb begyűjtési csatorna elsősorban a jótékonysági és kereskedelmi viszonteladói piacokat szolgálja, nem pedig az újrahasznosítást. Ennek következtében a válogatás jórészt a viszonteladásra és nem az újrahasznosításra optimalizált. A kézi válogatás nem képes hatékonyan besorolni a textíliákat az újrahasznosíthatóság, az anyagösszetétel és szín szerint, és nem tudja kellő hatékonysággal eltávolítani a zavaró elemeket, például a gombokat és cipzárakat.
Gazdasági realitás
Jelenleg a visszanyert anyagok gazdaságilag és gyakorlati szempontból gyakran kevésbé vonzók, mint az új szálak. Bár a visszanyert szálak iránti érdeklődés nő, a minőséggel, az elérhetőséggel és a meglévő ellátási láncokba való beilleszthetőséggel kapcsolatos aggályok csökkenthetik a vonzerőt.
Emellett a költségkülönbség jelentős: a visszanyert poliészter ára több mint kétszerese lehet az új poliészterének, és a visszanyert pamut is jellemzően drágább. Ezek a magasabb árak részben a több évtizede optimalizált, új alapanyagokra épülő globális ellátási láncokból fakadnak, részben pedig a támogatások hatásaiból – valamint abból a tényből, hogy az új alapanyagok előállítása során okozott környezeti károk sok esetben nem jelennek meg az árban.
Ezen hiányosságok orvoslásához a divatipart valódi körforgásos gazdasággá kell alakítani. Egy ilyen átalakulás drámaian növelné az újrahasznosítás hatékonyságát, fokozná a visszanyert szálak iránti piaci keresletet, és ösztönözné a textilhulladék feldolgozására alkalmas technológiákba történő beruházásokat.
Ahhoz, hogy ez a körforgás valósággá váljon, a divatmárkáknak, befektetőknek, innovátoroknak és fogyasztóknak együtt kell működniük. Alapvető lépés a fogyasztók ösztönzése arra, hogy visszanyert anyagból készült ruhákat válasszanak.
Bár a teljes, 150 milliárd dollárnyi érték visszanyerése a nehézségek miatt valószínűtlen, világos, hogy a kiaknázatlan potenciál jelentős.
Megfelelő beruházásokkal, amelyek nagyszabású körforgásos textilipart építenek ki, a hulladék újrahasznosítási aránya meghaladhatná a 30 százalékot.
Ez több mint 50 milliárd dollárnyi nyersanyagértékű új szálat eredményezne, és mintegy 180 ezer új munkahelyet teremtene.
Ennek érdekében
Nyitókép: Atacama-sivatag, Chile, 2021. szeptember 26. Fotó: Martin Bernetti / AFP
Ez a hírlevél csak egy a sok közül. A hvg360-on 10+ hírlevél közül választhatsz. Ezeket egyfelől szakmájukban kiemelkedő szerzők írják például a gazdaság, a menedzsment vagy a viselkedéstudomány területeiről, másfelől a HVG sokat látott újságíróit követhetitek: érdekes összefüggések adatokon keresztül, változó világunk jogi értelmezése, személyes történetek közéletről női szempontból, szemérmetlen dömpingű kultúrajánlat és külföldi lapok heti hírszemléje.
