A hét dokumentuma: útlevél és vízum
Az USA minden külföldi nagykövetsége és konzulátusa megkapta azt az elnöki utasítást, amelyben Donald Trump további okokat jelölt meg, amikre hivatkozva megtagadható az amerikai bevándorló vagy nem bevándorló vízum. A jelenlegi adminisztráció már eddig is több szigorítást léptetett életbe, amivel korlátozza a beutazást. Ezután kizáró ok lehet a meglévő egészségügyi probléma (mint a cukorbetegség vagy a krónikusan magas vérnyomás), a kóros elhízás, de az elbírálásnál figyelembe vehetik a kérelmezők korát, képzettségét, anyagi helyzetét. Mindezzel az a cél, hogy minimalizálják az esélyt arra, hogy a beutazó igénybe veszi az USA szociális vagy egészségügyi szolgáltatásait, legyen az érintett legfeljebb 90 napig turista, néhány szemeszterre diák vagy állandó letelepedési engedélyhez jutott.
Az országhatáron átlépéshez útlevél kell, s hozzá tartozó vízum, az előbbi dokumentum sokkal régebben született, mint az utóbbi. Az emberiség őstörténetében, a városállamok, majd országok, birodalmak kialakulása idején nem volt jellemző az utazgatás, a különböző adminisztrációk inkább küldötteket menesztettek egymáshoz, akiknek menlevelet adtak, hogy az úton ne essék bántódásuk. Már a Biblia is szól ilyen iratról, amit I. Artaxerxész perzsa király adott főpohárnokának, Nehémiásnak, hogy hazatérhessen Júdeába.
Az ókori Római Birodalomban és a kínai császárságban hasonló dokumentumokat kaptak az utazók. A külföldön üzleti ügyben eljáró rómaiak például Tractoriumnak nevezett iratot vittek magukkal, ami a császár pecsétjével szolgált számukra védőpajzsként. A középkorban a királyságokban az uralkodók rendszeresen küldtek egymáshoz követeket, akiket menlevéllel láttak el, ami lényegében úriemberi megállapodás volt arról, hogy a birtokosuknak ne essék baja, különben akár háború is kitörhetett volna.
Az első szabványosítás, ami az utazást maguknak megengedni tudó polgároknak is dokumentumokat nyújtott, V. Henrik angol királyhoz kötődik, aki 1414-ben az alattvalóinak és a külhoniaknak is megadta az útlevél lehetőségét. Az első világháború előtt Európában szinte teljesen szabad volt a mozgás – elég csak a magyar költők párizsi útjaira gondolni –, ha voltak is szabályok, az iratok kontrollját lehetetlenné tette a vasútvonalak megjelenése, mert az alapos ellenőrzés ellehetetlenítette volna ezt a közlekedési formát.
A bevándorlás fénykorában, a XX. század elején az USA sem sokat piszmogott dokumentumokkal. A gyorsan gyarapodó országba nyíló kaput jelentő Ellis-szigetről rövid egészségügyi vizsgálat és regisztráció után az érkezők már mehettek is, amerre láttak. Változás akkor következett be, amikor az 1920-ban alakult Népszövetség kezdeményezte az útlevelek formájának és tartalmának egységesítését, aminek egyszerre volt az utazást és a határellenőrzést is segítő indoka.
A Népszövetség három konferenciát is tartott a kérdésről, de az igazi sztenderdeket nem ő, s nem is az utódja, az ENSZ határozta meg. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) 1980-ban uniformizálta az útlevél formáját és tartalmát, s azt, hogy az utóbbit géppel is be lehet olvasni. Azt, hogy éppen az ICAO lépett, az indokolta, hogy a légi utazás dinamikusan nőtt, és a repülőtereken az ellenőrzést sokkal könnyebbé tette a sztenderdek megjelenése. A vízumok egységesítése és kibocsátásának a szabályozása is az első világháború utáni időszakban kezdődött.
Míg az útlevelet a tulajdonos országa bocsátja ki, a beutazási engedélyt a célország, amelynek így lehetősége és joga van meghatározni, kit enged be. Mára az útlevéltulajdonosok három lehetőséggel szembesülhetnek: utazhatnak olyan országba, amely nem kér vízumot, olyanba, ahol a határra érkezéskor, pillanatok alatt kiállítják, végül pedig olyanba, ahová már az indulás előtt meg kell szerezni az engedélyt a belépésre. Az USA persze ebben is saját utat követ, mindig hangsúlyozza, hogy a vízum nem garantálja a belépést, azt a határőr megtagadhatja az engedély birtokosától.
Egészségügyi vizsgálat az Ellis-szigeten
Nih-Niaid / Image Point FR / BSIP via AFP
