A lehetséges támadás „gyors, kegyetlen és fantasztikus” lesz – figyelmeztette a közösségi platformján Donald Trump amerikai elnök a nigériai kormányt, ha az nem vet véget annak, hogy az iszlamisták lemészárolják a keresztényeket. Majd utasította a Pentagont, hogy készüljenek a hadsereg bevetésére, amire mit is írhatott volna vissza Pete Hegseth hadügyminiszter, mint azt, amit egy fegyelmezett katona mond a főparancsnoknak: „Igenis, uram!”
A közösségi médiában kezdett terjedni a jobboldali influencerek által felkapott téma: az álszent fiatalok a gázai palesztinok miatt aggódnak, miközben Nigériában a keresztényeket irtják. A nyugat-afrikai országban tomboló erőszakról Trump az elnöki különgép fedélzetén, a Fox News konzervatív hírtévé műsorából értesült.
A probléma csak számára újdonság.
Ted Cruz texasi republikánus szenátor nemrég olyan, iszlamisták által elkövetett tömeges, keresztényellenes mészárlásról beszélt, amiről szerinte az abujai kormány nem vesz tudomást.